Létrehozva: 2020.06.11.

Nézd meg, milyen cuki lámák születtek a Debreceni állatkertben -fotók

Lámacsikók születtek a debreceni állatkertben.

Két lámacsikó született a debreceni állatkertben, ezzel tízre nőtt a park lámacsapata – közölte az intézmény igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón a helyszínen.

Nagy Gergely Sándor elmondta: amióta 2016-ban megérkezett a debreceni fehér kancákhoz Negro, a fekete csődör, már-már hagyomány, hogy tarka lámabébik születnek a vidéki állatkertben. Testvéreihez hasonlóan a legutóbb született kis kanca és kis csődör is elöl fehér, hátul fekete.

Mivel a lámák egy hímből és annak nőstényeiből álló csapatokban élnek, a csikók ivarérésüket követően el fognak költözni, a nyár folyamán azonban még egészen biztosan testközelből találkozhatnak velük a látogatók – tette hozzá.

Dél-Amerika legnagyobb teveféléje, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat.

A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és kíváncsiak, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le, és őket is főként dominanciaharcok során, így a debreceni állatkert békés és immár igen népes csapatától nincs miért tartani a látogatóknak – magyarázta Nagy Gergely Sándor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin