Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.14.

Nemzeti konzultáció – A konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik

A nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik és várhatóan egy hónapig tart, a válaszok feladási határideje augusztus 15. – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A koronavírus-világjárvány nem söpörte le a migrációt a napirendről, sőt gyorsíthatja azt, a két folyamat negatív hatásai ugyanis egymást erősíthetik. A kormány nem azért tart ki a migrációról folytatott vitában évek óta, hogy most bármilyen okból engedjen – mondta Dömötör Csaba.

A kabinet képviselője erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy az elmúlt napokban vita bontakozott ki Brüsszellel a nemzeti konzultáció utolsó kérdéséről.

Az államtitkár szerint Brüsszel újból erőteljes nyomásgyakorlásba kezdett annak érdekében, hogy Magyarország változtassa meg alaptörvénye bevándorlást tiltó szabályait.

Kiemelte, a kormány akkor tud hatékonyan ellenállni ennek, ha ehhez a nemzeti konzultációban megkapja a magyarok támogatását. Ezért fontos ez az utolsó kérdés – tette hozzá.

Dömötör Csaba szólt arról is, a kabinet a konzultáció első kérdésében azért kíváncsi arra, hogy a magyarok mely járványügyi intézkedéseket támogatják a leginkább, mert szakemberek szerint azok a leghatékonyabb lépések, amelyeknek magas a társadalmi támogatottságuk.

A kormány az első szakasz lezárásával nyert egy kis időt és ezt érdemes felhasználnia arra, hogy kikérje az állampolgárok véleményét, ami jól jöhet az esetleges második szakasz esetén – mondta.

Dömötör Csaba megjegyezte, az ellenzék nem első alkalommal támadja a konzultációt: azt akarják megakadályozni, hogy a magyarok két választás között is elmondják a véleményüket a legfontosabb kérdésekben.

„Azok teszik ezt, akik egyébként úton-útfélen a demokráciára hivatkoznak” – fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette, amikor a baloldali pártok a konzultációt támadják, akkor valójában a járvány ellen létrejött összefogást is támadják.

Az államtitkár az MSZP álmentőst bemutató felvételéről szólva úgy fogalmazott, a „baloldali kamuvideó ügye egy nagyon-nagyon csúnya történet”.

„Egy álhírlufit szerettek volna nagyra fújni, de kipukkant, mert csúnyán lebuktak” – mondta.

Hangsúlyozta, nem „egyetlen képviselő kóbor akciójáról” van szó, mivel több politikus és médium is részt vett az álhírterjesztésben, a baloldal pedig korábban a halálozási számokkal és védőfelszerelésekkel kapcsolatban is valótlanságokat állított.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát