Létrehozva: 2021.09.24.

Sok száz kilométerre találták meg a Szentendréről eltűnt kislányt és kisfiút

Sokan izgultak együtt az apával, akinek két kisgyermekét édesanyjuk ismeretlen helyre vitte és nem állt szóba többé az aggódó apával.

 

Mint azt a megírta, Kolozsvári Mihály és felesége, Noémi – két kisgyermek, az 5 éves Zsófia és a 9 éves Miklós szülei – válófélben vannak, a gyerekek felügyeltét kéthetente váltották a családsegítő tanácsára.

Azonban az egyik ilyen alkalommal, amikor az anyánál voltak a gyerekek szentendrei rokonoknál – ahol az anya is élt – Noémi nem adta vissza a gyerekeket az apának. Sem a szentendrei rokonoknak, sem az apának nem válaszolt telefonon, később ki is kapcsolta azt és ismeretlen helyre távoztak hárman Szentendréről.

Miki és Zsófi

A rendőrség eltűnt személyekként körözte a triót. Azt feltételezték többen, hogy külföldre vitte az anya két gyermekét, testvére ugyanis Németországban él, az elrabolt gyerekek anyai nagyszülei pedig Erdélyben.

A sejtés végül beigazolódott, valóban külföldre vitte anyjuk a gyerekeket, Németországban találtak rájuk. A családfő információi alapján a német rendőrség találta meg a két kisgyermeket épségben.

– Egyelőre pontos címet nem tudok, de ha meglesz, nagy valószínűség szerint azonnal útnak indulok. A saját nyomozásomnak köszönhetően derítettem ki, hogy külföldön, azon belül is Németországban lehetnek. A magyar rendőrök felvették az ottaniakkal a kapcsolatot, akik két nap alatt szerencsére otthon, a volt párom egyik családtagjánál találták meg őket – mesélt a Blikknek a fejleményekről Mihály.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast