Létrehozva: 2019.05.23.

Nemcsak a magyar rendőrség nyomoz az eltűnt vállalkozó után

Közel két hete veszett nyoma annak az 50 éves vállalkozónak, aki luxusautókat újított fel a Pest megyei Maglódon. A kutyája rejtélyes módon Szlovákiából került elõ, ám gazdája nem volt vele. Lapinformációink szerint a vállalkozót sûrûn látogatta egy férfi, akit a család sem ismert: õt is keresi a rendõrség.

„Egy ismeretlen látogatót keres a rendőrség a maglódi vállalkozó elrablási ügyében” – tudta meg a %Ripost%.

Információink szerint a május 10-én eltűnt Pintér Gyulát többször meglátogatta egy férfi a műhelyben, akit korábban sem a munkatársai, sem a hozzátartozói nem ismertek. Az idegen azon a napon is járt nála, amikor eltűnt, ám senki sem tudja, miért.  Most a rendőrség – annak érdekében, hogy megtalálja a vállalkozót – ezt az idegen férfit is keresi.


„Gyula mindig egyedül dolgozott. Volt egy srác, aki sokszor bejárt hozzá, csak úgy, beszélgetni. Azon a napon is járt nála, amikor Gyula eltűnt, de nem tudjuk, hogy hívják

– mondta lapunknak a férfi egyik családtagja.
Pintér Gyula az eltűnése napján fekete színű, Lamborghini feliratú pólót, valamint egy fekete színű oldalzsebes nadrágot viselt. A gyömrői munkahelyéről először hazament Maglódra, majd onnan fekete Hummerjével, és kedvenc vizslájával, Répával távozott. A magyar vizslát Szlovákiában találta meg egy vadász, aki kitette a fotót egy vadászklub Facebook oldalára, ott ismerték fel.


„Amikor láttam a képet, kérdeztem, van-e a kutyában chip…”

– kezdte lapunknak Magdaléna, az ő segítségével jutottak el végül az eltűnt vállalkozó családjához. „Amikor megnézték, kiderült, hogy magyar chip van benne, ezért faggatni kezdtem a magyar ismerőseimet. Így bukkantunk a felhívásra, hogy keresik a gazdáját, Pintér Gyulát. A család hazavitte Répát” – zárta szavait a nő.
A férfi autója hazakerült a rokonokhoz, ám arról, hogy ez miképp történt, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívántak nyilatkozni.

A Monori Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást, vagyis a rendőrök arra gyanakodnak, hogy a vállalkozót elrabolták. A nyomozásba a szlovák hatóságok is bekapcsolódtak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast