Létrehozva: 2020.11.10.

Nem ússza meg: súlyosabb büntetést kap az afgán erőszakoló

A másodfokú ítélet súlyosabb, s immáron jogerős.

Hat év nyolc hónapra súlyosította egy török étkezdében két éve elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt megvádolt férfi büntetését kedden meghozott másodfokú, jogerős ítéletével a Fővárosi Törvényszék – tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben az MTI-vel.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

A Pesti Központi Kerületi Bíróság idén márciusban kihirdetett elsőfokú ítélete szerint a bűncselekmény 2018 szeptemberében történt. A sértett a hajnali órákban egy budapesti török gyorsétkezde személyzeti mosdóját vette igénybe, az ott dolgozó vádlott eközben folyamatosan zaklatta, majd a mosdóba bejutva megerőszakolta a nőt. A férfit európai elfogatóparancs nyomán kerítették kézre Ausztriában.

Az elsőfokú bíróság szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt öt év nyolc hónap börtönre és hat év Magyarország területéről kiutasításra ítélte a vádlottat. Az elsőfokú döntés ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Kedden meghozott másodfokú, jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék hat év nyolc hónapra súlyosította a szabadságvesztést és hét évre a kiutasítást.

Az elsőfokú ítélet szerint az ügyészség szexuális erőszakkal, szeméremsértéssel és szexuális kényszerítéssel is vádolta a 2017 nyara óta Magyarországon oltalmazotti státuszban élő afgán férfit. A szeméremsértést a vád szerint a férfi azzal követte el, hogy a VII. kerületben a nemi szervét mutogatta egy nőnek, a szexuális kényszerítést pedig azzal, hogy egy harmadik nőt az utcán fogdosott. A vádlott az eljárás során tagadta bűnösségét.

Az afgán férfi oltalmazotti státuszát még tavaly nyáron megszüntette a menekültügyi hatóság, és kiutasították az országból, ugyanis az Alkotmányvédelmi Hivatal álláspontja szerint Magyarországon tartózkodása veszélyezteti a nemzetbiztonságot – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte