Létrehozva: 2021.01.24.

Nem túl szívderítő: hideget és havat hoz a vasárnap

Vasárnap estig a Kárpát-medencébe is megérkezik a hidegfront, eleinte esőt, később már havazást is hoz magával.

Vasárnap kezdetben általában vékonyabb, szakadozott lesz a felhőzet, helyenként hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Délutántól délnyugat felől egyre többfelé megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a délutáni, esti óráktól dél felől egyre többfelé elered az eső, melyet nyugat felől egyre nagyobb területen havas eső, havazás vált fel. Az ország északnyugati harmadán kisebb a csapadék esélye.

Vasárnap a délnyugati, majd az északi, északnyugati szelet kísérik sok helyütt erős lökések.

Mezei nyúl lapul a Békés megyei Szeghalom behavazott határában. MTI/Kovács Attila

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 4 és 11 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra