Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.31.

Nem tanulnak: az álmentős videó után itt a baloldal újabb kamuvideója

Korózs Lajos álmentős kamuvideóját követően Molnár Zsolt készített álhírvideót.

Újabb MSZP-s álhírvideót mutatott be Orbán Balázs államtitkár – írta a Mandiner.

„A Magyar Szocialista Párt mint az állampárt jogutódja nem tanul a múltból, és sajnos nem is felejt! A járványügyi védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozókat álmentős szerepeltetésével megtámadó Korózs Lajos-videó után ezúttal Molnár Zsolt vállalta magára az álhírgyáros főszerepet” – fogalmaz Orbán Balázs Facebook-posztjában.

Az államtitkár felhívja rá a figyelmet, hogy a baloldali országgyűlési képviselő állításai, mely szerint a révfülöpi hajóállomást és a mellette lévő közforgalmú sétányt az állam átadta a a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány számára, s az többé sem a révfülöpiek, sem a Balatonhoz látogatók számára nem lesz elérhető.

„Mindkét állítás egy perc alatt ellenőrizhető, nyilvánvaló hazugság, ugyanis az általa említett és a videóban szereplő területeket semmilyen jogszabályi változás nem érintette„ – jelentette ki Orbán Balázs a közösségi oldalán.

Az államtitkár kiemelte, hogy a révfülöpi hajóállomás és a mellette lévő sétány tulajdoni viszonya nem fog változni, így hát a település a videóban szereplő összes területet használni tudja majd.

Hozzátette: a megtámadni akart alapítványi ingatlanoknak semmi közük az általa a videóban mutatott helyekhez, azok az eddig jórészt elzárt, rossz állapotú és használaton kívüli területek Révfülöp más részén találhatóak.

„Ezeket a Mathias Corvinus Collegium felújítja, megnyitja a révfülöpiek előtt, valamint a tehetséges magyar fiatalok ingyenes táboroztatására kívánja fordítani, illetve oktatási-képzési helyként kívánja hasznosítani.

Elfogadhatatlan az újabb MSZP-s hírhamisítás, szégyelljék magukat, hogy immár nemcsak az egészségügyi dolgozókat, hanem a tehetséggondozó programban résztvevő több ezer magyar fiatalt is megpróbálják egy újabb álhírvideóval lejáratni!

– fogalmazott az államtitkár és megígérte, hogy azonnali jogi lépéseket fog tenni az álhírgyáros Magyar Szocialista Párttal és Molnár Zsolttal szemben, mint az MCC elnöke.

VIGYÁZAT, ÚJABB MSZP-S ÁLHÍRVIDEÓ! A Magyar Szocialista Párt mint az állampárt jogutódja nem tanul a múltból, és sajnos... Közzétette: Orbán Balázs2020. október 31., szombat

Itt pedig a kamuvideó:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát