Létrehozva: 2019.04.25.

Nem mentek a magyar csalóért, szabadon kellett engedniük az íreknek

A magyar rendõröknek kellett volna a férfiért menni, de nem érkeztek meg.

Egy ideig még zavartalanul élheti tovább az életét Írországban Kutas László Krisztián, aki ellen hat elfogatóparancs van érvényben Magyarországon. 

Az Irish Times szerint a férfi kiadatását a múlt hónapban rendelte el az ír bíróság, ennek határideje hétfő éjfél lett volna. Bár a lap szerint a magyar hatóságok azt közölték, hogy április 16-án három rendőr utazik ki a férfiért, a húsvéti ünnepekre hivatkozva, valamint arra, hogy nem találtak megfelelő járatot, végül nem érkeztek meg. Pedig László felkészülten várta az érkezésüket.

"Stresszben volt, de lelkileg felkészülten várta, hogy hétfő éjfélig megjelennek a zsaruk, akik hazaviszik Magyarországra" – tudta meg a Blikk László egyik közeli ismerősétől, aki azt is elárulta: a férfi még a munkahelyén is jelezte, hogy hamarosan nem tudja elvégezni a rá bízott feladatokat.

"Legnagyobb meglepetésére azonban az adott időpontig senki nem kopogtatott az ajtaján, így továbbra is szabadlábon maradhat" – ecsetelte a faramuci helyzetet a jóbarát. Állítólag László tegnap vehette ismét magához a korábban a hatóságoknak átadott okmányait.

A magyar ügyészség szerint a férfi egy társával együtt magyar civil szervezetektől csalt ki pénzt. A több mint 560 befizetőnek, amelyek között több mint 260 külföldi cég is volt, azt ígérték, hogy indulhatnak egy pályázaton, így nagyobb támogatásra lehetnek jogosultak. Ám végül a beszedett több ezer eurónyi pénzzel felszívódtak.

A magyar rendőrség közleményben reagált a külföldi sajtóból elindult hírekre. Mint írták, a férfi ellen továbbra is érvényben van több európai és nemzetközi elfogatóparancs, ezért a hazahozatalára hamarosan sor kerül.

"A körözött személy átadására vonatkozó ír bírói döntés április 12-én éjfél után vált jogerőssé, addig ugyanis K. László halasztó hatályú fellebbezést nyújthatott volna be. Az ír hatóságok hivatalosan április 15-én járultak hozzá a másnapi átadáshoz, amelyet megszervezni – egy nap alatt – jogi és technikai akadályok miatt nem volt lehetséges. A magyar igazságügyi hatóságok ezért a nemzetközi gyakorlatban általános, tíznapos hosszabbítási kérelmet nyújtottak be. Ezen kérelmet és az április 26-ra elkészített útitervet az illetékes ír bíróság elutasította" – közölték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát