Létrehozva: 2018.07.04.

Nem ment el érettségizni a videójáték miatt a magyar fiú

Akár már 2018 végétõl diagnózis lehet Magyarországon a videójáték-függõség. Egy budapesti fiú érettségizni nem ment el a játék miatt, egy britt kislány pedig bepisilt, csakhogy játszhasson. Ezekhez az esetekhez szakember kell. A szenvedélybetegség hivatalos elismerése nagy elõrelépést jelent.

Azért nem ment el egy budapesti érettségiző az első szóbeli vizsgájára, mert belefelejtkezett egy videójátékba.

Hamarosan Magyarországon is felveszik a betegségek közé a videójáték-függőséget, hiszen éppoly szenvedéllyé vált, mint az ital vagy a drog.

Akár már 2018 végétől diagnózis lehet Magyarországon a
videójáték-függősé
g - tudta meg a %Ripost% dr. Kárpáti Róbert
pszichiátertől.

,,Az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO most tizenegyedszer adja ki a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának listáját, és ebben először szerepel a játékfüggőség"

– tájékoztatott a szakember.  Ennek alapján akár már idén is lehet alkalmazni ezt a diagnózist Magyarországon.

Persze nem mindenki videójáték-függő, aki sokat játszik, ezért fontos meghatározni azokat a feltételeket, amelyek megkülönböztetik a hobbit a betegségtől.

A WHO nem tesz különbséget az online vagy az offline játékok között.

A függőség diagnosztizálásához három tünetnek kell fennállnia:

  • a beteg elveszíti a kontrollt a játék felett,
  • a játékot előnyben részesíti minden más tevékenység kárára,
  • annak ellenére is folytatja a játékot, hogy annak az életére nézve negatív következményei vannak.
  • Jó példa erre annak a budapesti fiúnak az esete, aki még érettségizni sem ment el, annyira belefeledkezett a játékba.

    ,,Két éve jár hozzám kezelésre a fiatalember figyelemzavarral" – mondta el lapunknak a pszichológusa.  „A problémái kapcsán többször is szóba került a videójáték, mert amiatt nem maradt ideje tanulásra, elegendő alvásra. De nem ismerte be, hogy ezért a játék a felelős. Ez a legbiztosabb jel, a függőségben szenvedők jellemzője ugyanis, hogy hárítanak. A fiú minden másban nagyon együttműködő volt, de ha szóba került a számítógépes játék, próbálta elterelni a figyelmet.

    A vége az lett, hogy a szóbeli érettségi első napján nem ment el a vizsgára, mert éppen benne volt a játékban.

    Fontosabbá vált számára a virtuális világ, mint az, hogy a való életben boldoguljon. Ez már egyértelműen függőség, amitől segítség nélkül aligha szabadulhat."

    A függőség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az illető konzolon, számítógépen, laptopon vagy éppen telefonon játszik. E

    „Egy 12 éves fiú vizsgálatát azért kérte az iskola, mert felmerült, hogy autista" – mesélte lapunknak a szakember. „A viselkedése csak időszakosan változott meg, néha semmi tünete nem volt. Több kivizsgálás után sem derült ki, mi a baj, az autizmus nem igazolódott be. Fél év után a beszélgetések során derült fény arra, hogy rengeteget játszik, és amikor a játéknak rendeli alá az életét, akkor közömbös minden más iránt."

    A gyermekpszichológus szerint a játékfüggőség kialakulásában szerepet játszik a hibás önértékelés, az iskolai kudarcok, a túlzott elvárások, a problémás családi háttér. Gyakran a játékfüggőséggel egyidejűleg más lelki zavarok is együtt járnak. „A digitális korszakban természetes, hogy videójátékokkal is játszik a gyerek, önmagában ez nem baj "– vélekedik a szakember. ,,De a szülő feladata, hogy határt szabjon ennek a fajta játéknak, és időben felfigyeljen arra, ha a gyerek életében ez kerül az első helyre."

    Bepisilt, csak hogy játszhasson

    Egy brit kislány vécére sem ment el a játék hevében. A 9 éves lány éjjel titokban fennmaradt játszani, és gyakran ideges volt a játékeredményei miatt. Az iskolában is gyakran elaludt.  A szülők azonban akkor ijedtek meg igazán, amikor a kislány inkább összepisilte magát, de nem volt hajlandó felkelni a játéktól. Amikor már pénzt lopott a családi bankszámláról, hogy játszhasson, és megütötte az édesapját, amikor az el akarta venni a játékot, akkor a szülők rádöbbentek: egyedül már nem boldogulnak. A gyermek jelenleg rehabilitáción vesz részt egy magánklinikán.

     

    A kulics családirtó is videojátékfüggő volt

    H. Csanád Jutast kényszergyógykezelésre ítélték, miután 2012-ben végzett a bátyjával, majd a nagyszüleivel, végül édesapjával. Édesanyja, nővére és a férfi akkori barátnője is komoly sérüléseket szenvedett, de túlélték a vérengzést. A fiúnak a gyilkosságokat megelőzően nem volt munkája, egész nap videójátékokkal játszott.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

    origo.hu

    G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

    borsonline.hu

    „Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

    vg.hu

    Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    magyarnemzet.hu

    Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

    origo.hu

    Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

    travelo.hu

    Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

    magyarnemzet.hu

    Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

    INSIDER

    „Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

    INSIDER

    Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

    INSIDER

    Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra