INSIDER

Nem látnak más megoldást: letartóztatná az ügyész a Dózsa György úti gázolót

A férfi jól lehet azt vallotta, megbánta szörnyű tettét. Azonban nem kellett sok idő, hogy újra volán mögé üljön.
  • Szerző: Ripost

Mint arról korábban a is beszámolt eltiltása ellenére, jogosítvány nélkül ült a volán mögé a Dózsa György úti gázoló.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

M. Richárd múlt szerdán este egy német rendszámú Mercédeszt vezetett. A váci úton azonban igazoltatták a rendőrök, majd az intézkedés után a férfi lezárta a kocsit és gyalog távozott sietősen a helyszínről.

Azonban a kérdés megmarad, hogyan akadályozható meg, hogy M. Richárd újra kocsiba üljön?

„Az ügyészség indítványozta az elsőfokú ítéletet követően a vádlott letartóztatását. A bíróság az indítványt elutasította és a főváros és Pest megye területére még fennálló bűnügyi felügyeletet is megszüntette”tájékoztatta a Borsot Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, aki elárulta, a döntés ellen fellebbeztek.

A Bors olvasója az igazoltatás egyik pillanatát örökítette meg

„Álláspontunk szerint a vádlott személyi körülményei, a társadalmi együttélési szabályokkal rendszeresen szembe helyezkedő életvitele a nem jogerősen kiszabott büntetésre is figyelemmel indokolttá teszi a legsúlyosabb kényszerintézkedést. Az újabb rendőri intézkedés ténye is erősítheti a fentieket, ezt kollégáim a másodfokú eljárásban természetesen hivatalosan is a bíróság tudomására fogják hozni” – szögezte le.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?