Létrehozva: 2017.10.27.

Nem hiszed el: turisták segítenek a várépítésnél

Találékony táblán kér segítséget a Történelmi Emlékekért Alapítvány vezetõje a kirándulóktól, a Tihanytól nem messze lévõ Zádor-várnál.

Arra kéri a turistákat, hogy mindenki tegyen át öt követ egyik dombról a másikra, ezzel segítve az önkéntesek munkáját, akik a várrom feltárását készítik elő.  

A várfal mellől 170 köbméternyi omladékot takarítottak el az önkéntesek, ezt a hatalmas omladékkupacot kell most átválogatni, kiemelni belőle az építőköveket.

"Úgy gondoltam, „sok kicsi sokra megy” alapon hamarabb készen lesz a kőválogatás, ami egyébként hatalmas munka. Szombat óta van kint a tábla, azóta olyan nagy kedvvel és szeretettel pakolják a turisták a köveket, amit álmomban sem reméltem! Fiatalok, idősebbek, nyugdíjasok is örömmel segítenek, sőt, a gyerekek is pakolják a kisebb köveket"

- meséli büszkén Sági Gábor, az alapítvány vezetője.

Nem találok rá szavakat, milyen nagyszerű érzés, hogy ennyi ember segít önzetlenül

- teszi hozzá.

Sági Gábor a %Ripost%-on keresztül szeretne köszönetet mondani

"Nagyon szépen köszönöm a 33 önkéntesnek, a Hild József Építőipari Szakközépiskola 20 diákjának és tanárainak, valamint az Óbudai Egyetem Alba Régia Műszaki Kar Geoinformatikai intézet 2 diákjának és 2 tanárának a 4 hetes várban végzett munkánkhoz nyújtott önzetlen segítségüket" - mondja hálásan.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát