Létrehozva: 2021.10.01.

Nem hiszed el, hogy reagált Rusvai Miklós, amikor megtudta, rajta van a halállistán

Rusvai Miklós virológus elárulta a Ripostnak, mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy szerepel a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport halállistáján.

Mint azt a Ripost megírta, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség emberölés előkészülete miatt nyomozást folytat a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport ellen, két embert – köztük a szervezet vezetőjét – letartóztattak. A gyanú szerint a csoport tagjai egy Fejér megyei községben találkoztak szeptember 11-én és az erről készült felvétel felkerült az internetre. A magyar radikális halálbrigád úgynevezett halállistát állított össze, melyen 33 név szerepel, köztük Rusvai Miklósé is. A virológus elárulta, mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy szerepel a halállistán.

Dr. Rusvai Miklós (Fotó: Origo/Talán Csaba)

„Én vagyok a 32.”

Az említett csoport egy 33 névből álló halállistát állított össze és valóban, ezen rajta vagyok én is. Én vagyok a 32., éppen belefértem. Előttem Merkely Béla, mögöttem Szlávik János, de Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc is szerepel a listán. Gyakorlatilag az összes miniszter, még szegény agrárminiszter is, aki szerintem még a légynek sem árt” – árulta el a virológus. S hogy mi volt Rusvai Miklós első gondolata a hír hallatán?

„Ilyen társaságban agyonlövettetni magam nagyon megtisztelő. A magam részéről örülök, hogy rajta voltam a listán, ugyanis ez a névsor csöppet sem szégyellni való, hiszen neves politikusok, professzorok vannak rajta. Először nem vettem komolyan, másrészt kicsit nőtt a mellényem, hogy egy ilyen társaságba bevettek” – felelte a rá jellemző derűvel.

A hatóság komolyan veszi a fenyegetést

„Látva, hogy a hatóság komolyan veszi a fenyegetést, érzékelem a történtek súlyát. No nem annak, hogy rajta vagyok a halállistán, hanem, hogy egy többé-kevésbé államellenes cselekedetet nem szabad büntetlenül hagyni” – fogalmazott Rusvai Miklós. Szerinte ugyanis a következők lehet, hogy ügyesebbek lesznek a mostaniaknál.

P. Imre elfogása (Fotó: Terrorelhárítási Központ YouTube)

„Ezek most úgy buktak le, hogy feltették egy videómegosztó csatornára a felvételt, melyben ezeknek az embereknek meggyilkolására megbízást adtak. Megdöbbentő cselekedet. Vajon mit gondoltak?! Ez egyrészt a dilettantizmusukat, másrészt az óriási önbizalmukat tükrözi, nem is értem, hogy az utóbbi vajon miből táplálkozik” – vélekedett. „Ez azt mutatja, hogy tényleg úgy gondolják, a különböző közszereplők meggyilkolása igény a magyar lakosság részéről, ami elképesztő.”

Többen védelmet kaptak a halállistán lévők közül

A professzor elárulta, tudomása szerint, a listán lévők közül többeknek már korábban is volt személyes védelme, például Müller Cecíliának, a miniszterelnöknek és más minisztereknek. „Úgy tudom, hogy a Merkely rektor úr is személyes védelmet kapott.”

Biztonságpolitikai szakértővel is beszélt

Rusvai professzor a Ripost-nak elárulta, a történtekről egy biztonságpolitikai szakértővel is beszélt.

„Azt mondta, hogy ez példátlan a magyar történelemben. Ezt a csoportot egy volt katonatiszt vezeti, aki ráadásul nagyon jó csapattiszt volt. Kiváló gyakorlata, valamint pszichológusi védettsége is van és éveken keresztül kiképzőtisztként dolgozott a hadseregben. Megtudtam, hogy ez idáig két ember van letartóztatásban, a csoport vezetői, de többek után nyomoznak. Név szerint ki volt adva, hogy ki kinek a meggyilkolásáért felelős. Nem vagyunk ezekhez hozzászokva, mert ha Észak-Írországban vagy baszkoknál történik mindez, akkor tudjuk, hogy vannak ilyenek, de nálunk ez elég szokatlan” – összegzett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast