Létrehozva: 2020.06.10.

„Nem engedtek oda a halott lányomhoz” – megrázó vallomást tett az agyonvert Nóra édesanyja

A dombrádi gyilkosságról egyre több szívszorító részlet derül ki.

Leszegett fejjel, egyenruhások kíséretében bandukolt át a rendőrségi fogdából a börtön bejáratához L. Csaba, akit a múlt hét pénteki brutális emberöléssel gyanúsítanak.

Fotó: Bors

A férfi – akinek az előkészítő tárgyalását a vírushelyzet miatt távmeghallgatáson folytatták le – 30 napra már biztosan rács mögé kerül. További sorsáról a későbbi tárgyalásokon döntenek majd a bírák.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, Csaba élettársát, a 24 éves D. Nórát holtan találták meg dombrádi otthonuk udvarán, miután a férfi halálra verte a nőt. A bestiális gyilkosság után a férfi felszívódott, ám többen úgy sejtették, hogy nem hagyta el a települést.

Vasárnap, a férfi elfogása napján egyik hozzátartozója már néhány órával a rendőrségi akció előtt arról beszélt a Blikknek: ő maga is tudta, hogy hol rejtőzködik Csaba, aki végül az anyja házából, az ágyneműtartóból került elő. A nyíregyházi törvényszék közleménye szerint L. Csaba azért ölte meg a lányt, mert Nórának már új szerelme volt. Információk szerint a lány gyermeket várt.

Fotó: Facebook

Nóra rokonai teljesen magukba roskadtak: nem tudják elhinni, hogy szerettük nincs többé.

„Csak akkora fájdalmat kívánok Csabi édesanyjának, amekkorát nekem kell kibírnom. Nem többet!” – mondta zaklatottan Éva, az elhunyt fiatal édesanyja, aki alig egy évvel ezelőtt temette el agyvérzésben elhunyt fiát.

A szegényes körülmények között élő családtagok a tragédia napján Nóra kislányának harmadik születésnapját ünnepelték, és már éppen pakolni kezdtek, amikor a rendőrség bekopogtatott hozzájuk a rossz hírrel.

„Voltunk a helyszínen, de nem engedtek oda a lányom testéhez a nyomozók – sóhajtott a szülő, hozzátéve: fogalma sincs, miből fogja eltemettetni Nórát, akit a gyilkosság előtt három héttel látott utoljára. – Akkor is, mint már oly sokszor korábban, ígérte: nem megy vissza Csabihoz. Kérdeztük tőle, hogy lányom, ez kell neked? Ha megöl is szeretni fogod?!” – csuklott el az asszony hangja, aki elárulta: olyan is volt, hogy lányának mindkét alkarja össze volt vagdosva, de az is megtörtént, hogy a férfi Nóra kezét és lábát is eltörte őrjöngő dühében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban