INSIDER

Nem bírja a nőgyilkosokat a csantavéri halálosztó: ököllel esett neki cellatársának

Összeverte cellatársát D. Csaba, mert a férfi egy nő megöléséért került a rácsok mögé.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat, de ez nem tette szelíddé a csantavéri halálosztót, D. Csabát: ököllel verte a cellatársát.

A több gyilkossággal vádolt férfit egy nő életét kioltó rab mellé helyezték, vele került konfliktusba még december 17-én – most pedig fegyelmi vizsgálatra számíthat.

D. Csaba az ügyvédjének azt állította, nem bírja azokat, akik nőket bántalmaznak, ezért verte meg cellatársát.

Fotó: Instagram

„Egy fővárosi börtönben olyan elkövetővel volt összezárva, aki a vád szerint brutális módon, több késszúrással ölt meg egy nőt három éve. Ügyfelem ezért kérte az áthelyezését” – mondta D. Csaba ügyvédje, dr. Gulyás Krisztián a Blikknek.

A csantavéri halálosztóként elhíresült fogvatartottat, ahogyan másokat is, bizonyos időközönként áthelyezik másik zárkába. Többször, ahogy most is, a vádlott maga kérte ezt, egyszer kifogásolta, hogy a temetőre néz a cellája, aztán úgy vélte, a másik zárkába kívülről be lehet lőni, alvilági ellenfelei így könnyen kinyírhatják.

Most a nőgyilkossal került egy cellába, és az ügyvéd szerint borítékolható volt, hogy baj lesz. A két rab közötti feszültség nagyjából két hét összezártság után robbant.

„Védencem fokozott őrizetű kategóriába tartozik, az egészségügyi sétát is elkülönítve végzi és a zárkája is bekamerázott, így az incidensről készült videófelvétel, amit még nem láttam, de a két fogvatartott összeszólalkozott, és védencem állítólag ököllel arcon ütötte zárkatársát. Ennek alapján fegyelmit indíthat ellene az intézet, és akár könnyű testi sértésért is indulhat büntetőeljárás. A büntetés-végrehajtási intézetnek figyelnie kellett volna arra, hogy olyan fogvatartottak ne kerüljenek egy zárkába, akiknél fokozottan fennáll annak a veszélye, hogy az együttlétük bármilyen problémát generálhat” – magyarázza dr. Gulyás Krisztián, hozzátéve: védence maga is bántalmazott volt egykor, így különösen érzékeny erre a témára, sőt, egymillió forintot akart adni a családon belüli erőszak áldozatait védő szervezeteknek, ezt azonban nem engedélyezték neki.

(Ez is érdekelheti: Az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért rá, de mit is tett D. Csaba?)

Mint ismert, D. Csabát két gyilkosságért vonják felelősségre, bár a férfi tagadja, hogy Magyarországon megölt volna egy vállalkozót, az Amszterdamban elkövetett gyilkosságról pedig állítja, hogy önvédelem volt.

címkék:
És ezeket olvastad már?