Létrehozva: 2021.11.27.

Negyedmillióan kaptak levelet Orbán Viktortól, ezt írta a miniszterelnök

November 27. a véradók napja, ebből az alkalomból a kormányfő levelet küldött a 250 ezer rendszeres véradónak, amiben megköszönte áldozatvállalásukat.

Orbán Viktor többek közt azt írta a véradóknak ma eljuttatott levélben:

Mindannyiunk nevében szeretném megköszönni, hogy véradóként társaival együtt évente 500 ezer beteg életének megmentéséhez járul hozzá. Az ő gyógyulásuk az Ön önzetlenségén is múlik, hiszen a vér olyan létfontosságú része szervezetünknek, amely mással nem pótolható. A miniszterelnök levelet írt a véradóknak

- Naponta 1800 véradásra van szükség ahhoz, hogy az egészségügy biztonságosan tudjon működni és elegendő vér jusson mindenkinek, ezt pedig annak a több mint 250 ezer honfitársunknak köszönhetjük, akik rendszeresen vért adnak – mondta el lapunknak Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a miniszterelnök főtanácsadója. – Minden tiszteletünk, hálánk és köszönetünk a véradóknak és az Országos Vérellátó Szolgálat dolgozóinak és munkatársainak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban