INSIDER

Nagyot robbant a tojásbotrány: ez az egyik következménye

Az idegméregbotrány hatása ma is tart: a legnépszerûbb, háziasszonyokat tömörítő Facebook-csoport hozzászólásaiból kiderült, hogy a nagy többség a boltok helyett igyekszik az ős- és kistermelőktől, illetve a piacokon megvenni a tojást.
  • Szerző: Ripost

Tartósnak tűnik az augusztus 21-e óta idehaza is komoly veszélyt jelentő tojásbotrány hatása. Arról nincs hivatalos adat, hogy mennyivel csökkent a tojásfogyasztás, de az általunk megkérdezett piaci árusok, termelők elmondták: kevesebbet vesznek az emberek – ráadásul rengeteg olyan új vevőjük van, aki eddig a boltokban, szupermarketekben vette a tojást, de a botrány óta átpártolt a megbízhatóbbnak tartott piaci árusokhoz. A Facebook egyik zárt, több mint 50 ezer magyar háziasszonyt tömörítő csoportjában is felröppent fel a kérdés a napokban: ki mit szól a fipronilos szennyezéshez, s honnan szerzi be a tojást. Hihetetlenül felpezsdült a fórum, csak úgy záporoztak a hozzászólások. Van persze olyan is, aki nem tart a mérgezőstől, de a nagy többség azt írja: elgondolkodott a híreken, és sokan már nem mernek a boltokban tojást venni – inkább a kistermelőktől vagy a piacokon vásárolnak.

A magyar háziasszonyok legnépszerűbb Facebook-csoportja, a Vali Hagyományos Konyhája. A több mint 50 ezer tagot is élénken foglalkoztatja a tojásügy, az ő hozzászólásaikból szemezgettünk.

„Nekem nincs bizalmam a nagy üzletekből venni. Van szomszédom, akinél tudom, mit eszik a tyúk, és azt is, hogy friss a tojás, csak onnan veszek."

„Most olyat főzök, amibe nem kell tojás."

„A nővéremtől veszem a tojást. Ha éppen nincs, akkor meg piacon szerzem be!"

„Nagyon irigykedek. Sajnos nekem nincs lehetőségem igazi házi tojást fogyasztani. Ha tehetném, soha nem vásárolnék bolti tojást!"

„Boltban semmiképpen sem veszek tojást. Van saját termelőnk a piacon. Még akkor is nála vesszük, hogyha drágábban adja."

„A multiknál soha nem veszek tojást, csak háznál, ismerőstől."

 „Soha nem veszek multinál tojást! Csakis a piacon, évek óta Marika néninél vásárolok."

„Csak bejáratott, biztos helyről veszem a tojást, bolt szóba se jöhet."

„Háztól veszem, ahol az udvaron kapirgálnak a baromfik."

 „Háztól veszünk most tojást"

„Én inkább házi tojást fogok venni megbízható tenyésztőtől."

„Én Hollandiában élek. Nekem saját tyúkjaim vannak, így rengeteg tojásom is. Amíg nem volt ez a botrány, addig szinte ingyen se tudtam kinek adjam, mert ha éjjel-nappal ettük volna, akkor se fogy el. Most meg annyian keresik a házit, hogy olykor már nekünk se jut. Hiába van újra a boltban."

„Ezer éve járok piacra, de nálunk még karácsonykor sem volt 40 forint a tojás. S most legalább egy hónapja ennyit kérnek érte. Ebből arra következtetek, hogy bizony nem merik megvenni az emberek a boltit."

Kilencfajta mérgező tojásról tudunk eddig: figyelje a kódokat!

Eddig az alábbi azonosítószámokkal ellátott magyar (HU) és román (RO) tojásokban találtak határértéket meghaladó mennyiségű idegmérget Magyarországon.

3HU1503T03/4

3HU023T58/4

3HU1503T03/1

3HU1503T03/5

3HU023T58/1

3HU152T13/1

3ROMM013

3ROBH045

3ROSM014

Arról, hogy mit tapasztalnak a piaci árusok a kirobbant idegméreg-botrány kapcsán, valamint, hogy mit szólnak a vásárlók, és hogy mennyivel nőtt a tojás ára, a szerdai %% napilapban közlünk részleteket!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?