Létrehozva: 2021.06.15.

Nagy fordulat várható ma a VV Fanni-ügyben a bíróságon

Nehéz napja lesz ma B. Lászlónak, akit azzal vádol a bíróság, hogy ő vitte ki a lakásból a valóságshow- szereplő testét. A férfinak ma azzal a hölggyel kell szembenéznie, aki tudhatja az igazságot, mivel a hazugságvizsgálaton több fontos kérdésnél is megbukott.

B. Erika, Fanni egyik legjobb barátnője volt, aki a nyomozás adatai szerint ott tartózkodott 2017-ben a lakásban, amikor B. László is ott járt, majd Fanni testével a karjában távozott. Erika vallomása éppen ezért perdöntő lehet – ha kiderül –, hogy mit is látott pontosan azon az estén. Az emlékeiről ugyanis, a hazugságvizsgáló gép adatai szerint nem mondott el teljes őszinteséggel mindent.

Fotó: Bors

B. Erika poligráfos vizsgálatát Krispán István nemzetközileg elismert szakember végezte, akinek a jelentése szerint a nő több kérdésnél hazudott. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, hol van most Novozánszky Fanni, nemmel válaszolt, a poligráf pedig bejelzett, hogy megtévesztő a válasz. Ugyanez az eredmény jött ki arra a kérdésre, hogy B. László elmondta-e neki, hogy meggyilkolta a lányt. B. Erika erre is nemmel válaszolt. B. László egyébként úgy vallott a kihallgatásán, hogy ő mentőt akart hívni, de B. Erika volt az, aki erről lebeszélte és felvetette, hogy inkább adják oda ismeretleneknek.

Fotó: Bors

Furcsa, de mindezek ellenére a rendőrség sosem vádolta meg semmivel B. Erikát, még ezek után sem, ma is tanúként jelenik meg a bíróságon.

Fotó: Czerkl Gábor/Bors

VV Fanni gyilkossági ügye lassan négy éve tartja izgalomban az országot. Nem csak azért, mert ennyi idő után sem sikerült olyan bizonyítékokat találni melyek szerint egyértelműen meghalt, nem csak eltűnt, de azért is, mert mostanáig nem sikerült közvetlen bizonyítékkal alátámasztani, hogy B. László ölte meg.

Fotó: Bors

A rejtélyes ügy tárgyalása ma reggel kezdődik a Fővárosi Törvényszéken, ahol a bíróság szembesíteni fogja B. Lászlót és B. Erikát. A tárgyaláson a hírek szerint egymással szemben fognak majd állni, és úgy kell majd egymás szemébe mondaniuk, hogy melyikük hazudik. Kemény nap lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin