Létrehozva: 2018.10.23.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség Újpestre, döbbenetes, mit találtak a lakásban

Sikerült elfogni a dílereket és a vásárlókat is.

Szerző Ripost

A IV. kerületi Attila utca egyik lakásában jelentek meg a rendőrök a napokban, mivel tudomásukra jutott, hogy ott kábítószert árulnak.

A házkutatás során előkerült 88,6 gramm kábítószergyanús növényi származék, 81 darab tabletta illetve közel 50 gramm, szintén kábítószergyanús fehér por. Lefoglaltak emellett adagoláshoz szükséges eszközöket is, például mérleget és tasakokat, valamint egymillió forint készpénzt.

A drogterjesztéssel a 43 éves budapesti B. Ildikót és a 26 éves B. Nikolettet vádolják, de elfogták a helyszínen velük együtt vásárlóikat is, így összesen 8 embert tartóztattak le. A két nő szabadlábon védekezhet, ám a police.hu információi szerint kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják