Létrehozva: 2018.12.03.

Nagy erőkkel keresi a rendőrség Németh Lászlót, megvan az oka

Most a lakosság segítségét kérik, hogy megtalálják a 55 éves férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága  eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 55 éves Németh László eltűnése ügyében.

A férfi 2018. december 2-án 9 óra és 16 óra 30 perc között XV. kerületi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Németh László körülbelül 180 centiméter magas, erős testalkatú, barna hajú, kék szemű férfi. Eltűnésekor fekete télikabátot viselt és egy piros hátizsákot hordott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Németh Lászlót felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

 

(Fotó: police.hu)

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

A balszerencse bevonzása: így kerülheted el!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast