Létrehozva: 2021.05.03.

Müller Cecília elmondta: ezért adják be különleges helyeken a Janssen-vakcinát

Újabb fontos bejelentések történtek az Operatív Törzs tájékoztatóján. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149, közülük 2 077 160-an már a második oltását is megkapták.

Az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján Müller Cecília bejelentette, hogy kedden 334 450 adag Pfizer-vakcina érkezik, aminek egyik részét a második körös oltásra szánják. Az érintettek erről sms-ben fognak értesítést kapni. A második felét pedig többek között az érettségit felügyelő tanárok kapják.

Az országos tiszti főorvos azt is elmondta, hogy oltópontok helyett oltóbuszokon fogják használni az egydózisú Janssen-vakcinát, mivel ez a legegyszerűbb felhasználású oltóanyag, a beoltottaknak pedig nem kell visszatérniük az adott helyszínre a második adag miatt.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív törzs sajtótájékoztatóján
Fotó: M1 – YouTube

Abban az esetben, ha valaki nem kapta meg a védettségi igazolványt, akkor az ügyfélkapun keresztül, elektronikus módon, időpontfoglalás nélkül személyesen a kormányablakoknál tudnak érdeklődni.

A 16-18 év közötti fiatalok regisztrálhatnak, és május 10-e után szeretnék elkezdeni az oltásukat. Arról is beszélt, hogy nemsokára a 16 év alattiakat is el lehet kezdeni oltani, ezzel kapcsolatos dokumentum már az Európai Gyógyszerügynökség asztalán van. Előre láthatóan 12-15 éves korosztályt Pfizerrel fogják oltani.

A szennyvízadatok azt mutatják, hogy az elmúlt időszakban általánosságban csökkent a vírus örökítőanyag mennyisége, de most ez a folyamat megállt, jelenleg stagnál.

Egy váratlan bejelentést is tett az országos tisztifőorvos: keddtől lehet regisztrálni az oltásra TAJ-szám nélkül is. Így a Magyarországon élő külföldi állampolgárok is fel tudják venni az oltást.

„Ők velünk együtt élnek, járványügyi szempontból éppen olyan elbírálás alá esnek, mint a magyar állampolgárok. Elérkezett az idő, hogy bőségesen van vakcinánk. Így a Magyarországon élő külföldiek is regisztrálhatnak, és majd felvehetik az oltást” – mondta Müller Cecília.

Korábban tilos volt saját játékokat bevinni az óvodákba, azonban mostantól semmi akadálya nincs, hogy a gyermekek a bölcsődékbe, óvodákba vigyék a saját játékaikat, nyunyójáikat – jelezte Müller Cecília.

A rendőrség részéről Gaál Kristóf felhívta a figyelmet, hogy komoly büntetésre számíthatnak, akik meghamisítják a védettségi igazolványt. Az újraindítás lépései ellenére a csoportosulás továbbra is tilos, valamint a védelmi intézkedéseket továbbra is mindenkinek be kell tartani.

Az elmúlt hétvégén 1966 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettségek megszegése miatt. Továbbá 668 ember ellen intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt.

Gál Kristóf az Operatív törzs sajtótájékoztatóján
Fotó: M1 – YouTube

Május elsején egy V. kerületi pincében kellett a rendőröknek intézkedniük, ahol egy szervezőt és 21 vendéget találtak. Kábítószer vizsgálatot végeztek a helyszínen a rendőrök, négy ember esetében lett pozitív a teszt. Hasonló eset történt egy XIII. kerületi alagsorban is.

Újságírói kérdésre megválaszolták:

– Sokan jelezték, hogy az AstraZeneca két oltása közötti 12 hét sok idő. Az alkalmazási előírás azt írja, hogy az első után 4-12 hét között adható be a második adag. Nem szorgalmazzuk minden esetben a 12 hetet, mindenki a saját élethelyzetének megfelelően tudja kérni az oltóorvosnál, ha korábbra hozná a második oltást. Ezt ott kell jelezni, ahol az első oltást kapták.

– A Metropol kérdésére azt válaszolták: semmiképpen sem szabad hezitálni a második oltással kapcsolatban!

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már a második oltását is megkapta. 1219 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 908 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 528 201 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 228 002 főre csökkent. 4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen. A magyar lakosság 42%-a már megkapta az oltást szemben az uniós 24%-kal. Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. Számos szolgáltatás már igénybe vehető védettségi igazolvánnyal. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak oltást foglalni. Már a 16-18 éveseket is lehet regisztrálni oltásra. Védelmi intézkedések mellett ma megkezdődtek az érettségi vizsgák.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szombattól megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, az állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Az online időpontfoglalón jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra tudnak foglalni a regisztráltak. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

A védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, azt a magyarorszag.hu Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni. Tájékoztató a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/tajekoztato_a_vedettsegi_igazolvanyrol_-_2021.04.12.pdf

Ha valaki a védettségi igazolvány kiállítása miatt szeretné ellenőrizni, hogy oltását a háziorvosa illetve oltóorvosa rögzítette-e az eeszt.gov.hu honlapon keresztül egyszerűen megteheti. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/igy-ellenorizheti-hogy-rogzitve-van-e-az-oltasa

Felhívjuk a figyelmet, hogy a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

hirtv.hu

Horvátországban a hivatalos részeredmények szerint a jobboldali kormányzó párt nyert

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

INSIDER

Nagyot emeltek mostanában a mobilszolgáltatók: így válthatsz olcsóbb díjcsomagra!

INSIDER

Mostantól nem lehet trükközni az apró betűs részekkel!

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók