Létrehozva: 2020.10.06.

Most jött: az orvosok béremeléséről döntött a parlament – ennyit fognak kapni a jövő évtől

Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremeléséről döntött kedden az Országgyűlés.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament.

MTI/Koszticsák Szilárd

A jogszabály létrehozza az egészségügyi szolgálati jogviszonyt; a jövőben állami vagy önkormányzati egészségügyi szolgáltatónál csak ilyen jogviszony keretében lehet dolgozni.

A béremelés 2021. január 1-jén kezdődik és 2023-ig tart, érinti az orvosokat, szakorvosokat, fogorvosokat, szakfogorvosokat, gyógyszerészeket, szakgyógyszerészeket, továbbá a kormányrendeletben meghatározott munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi végzettséggel egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat.

  • Egy kezdő orvos jövőre bruttó 481 ezer forintot kap, egy 16-20 éve a pályán lévő társa már több mint egymillió forinttal számolhat, míg egy több mint 41 éve a pályán lévő kollégájuk fizetése 1,6 millió forint lesz.
  • 2022-től egy kezdő orvos fizetése 619 ezer forint lesz, egy 16-20 éves gyakorlati idővel rendelkező orvos 1,3 millió forintot kaphat, míg több mint 41 év orvoslás után 2,1 millió forint lehet a fizetés.
  • 2023 januárjától 687 ezer forintra emelkedik a kezdő orvosok – jelenleg 255 ezer forintos – bére, 16-20 év orvosi pálya után közel másfél millió forint lesz a fizetés, míg több mint 41 év gyakorlati idő esetén 2,3 millió forint az illetmény.
  • A törvény büntethetővé tette a hálapénzt – írja az MTI.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

    origo.hu

    Háborús hangulat van Brüsszelben

    mandiner.hu

    Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

    ripost.hu

    Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

    mandiner.hu

    „Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

    origo.hu

    Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

    travelo.hu

    Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    ripost.hu

    3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

    INSIDER

    Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

    INSIDER

    Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

    INSIDER

    Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek