Létrehozva: 2017.09.12.

Most érkezett: fordulat a várpalotai hintabaleset ügyében

Komoly változás állt be a legsúlyosabb sérült állapotában. Megszólalt az édesanya.

Levették az altatógépről Krisztofert, aki súlyos koponyasérülést szenvedett a várpalotai hintabalesetben.

Mint azt megírtuk, több fiatal zuhant ki egy hintából, miután a gépnek eltört az egyik tartóeleme. Krisztoferen kívül még négyen sérültek meg, egyikük súlyosan, hárman könnyebben. A 18 éves fiú az úttestre esett és súlyos koponyasérülést szenvedett.

Édesanyja azt mondta a fiú állapotáról a zaol.hu-nak, hogy pénteken levették az altatógépről, azóta kisebb reakciókat vesznek észre rajta: olykor megszorítja anyja kezét, és a könnye is folyik néha.

Az orvosok közölték a családdal, hogy az eredmények alapján kicsit jobb a fiú állapota, de arra is utaltak, hogy ne bízzák el magukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén