Létrehozva: 2022.01.26.

Akciófilmbe illő jelenetek Miskolcon: buszokat megállítva eredtek a fegyveres nyomába

Lehet, hogy máris megvan az év balekja?

A boon.hu arról ír, hogy kedd kora délután a miskolci Avason, a Klapka utcában egy férfi valószínűleg bankot akart rabolni. A portál szerint nagy volt a rendőrségi készültség, és a zsaruk „nagyon kerestek valakit, aki feltehetően bankot rabolt”. A boon.hu szerint az illető valóban bankot akart rabolni, azonban nem a megfelelő ügyféltérbe ment be, így nem is tudott volna pénzhez jutni.

Illusztráció: Pixabay

A férfi állítólag a bankba belépve egy ott dolgozó nőnek annyit mondott: „ez egy bankrablás”, közben pedig elővett egy fegyvernek látszó tárgyat. Majd ahelyett, hogy követelőzni kezdett volna, elmenekült a helyszínről. A portál szerint nem volt ügyfél a helyiségben, az ott dolgozó hölgynek pedig gyakorlatilag megijedni sem volt ideje a történtek alatt.

Filmbe illő jelenetek

A Ripost információi szerint a rendőrök még a buszokat is megállítottak, hogy azon keressék az elkövetőt.

Lapunk az ügy kapcsán megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot, érdeklődésünkre elmondták:

„Bankrablás gyanúja nem volt megállapítható, az ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen személlyel szemben. Az esemény megtörténte után kollégáim azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az ismeretlen személy felkutatását – amely jelenleg is folyik – aminek során közúti ellenőrzéseket, járművek átvizsgálását is foganatosították.​”

A rendőrség szerint tehát bankrablás gyanúja nem merült fel. De akkor mi történhetett? A Facebookon megjelent kommentek érdekes magyarázattal szolgálnak. Úgy tűnik, a bank, amelybe a férfi berontott, a kommentelők szerint éppen felújítás alatt áll, hetek óta nem üzemel, így a gyanúsítottnak esélye sem lett volna kirabolni azt. Valószínűleg ez az oka, hogy hirtelen meggondolta magát, sarkon fordult és menekülőre fogta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre