Létrehozva: 2021.03.06.

Mintha nem lenne holnap, úgy lepték el a tömegek a boltokat – fotók!

Mozdulni is alig lehetett pénteken délután és szombaton a boltokban, nagyobb áruházakban: a hétfői zárás hírére megrohamozták az üzleteket az emberek.

DeJavu érzésük lehetett azoknak, akik csak a szokásos hétvégi bevásárlást szerették volna megejteni pénteken és szombaton, gyakorlatilag akkora tömeg fogadta őket a boltokban, mint egy évvel ezelőtt, mikor mindenki attól tartott, hogy az összes üzletet be fogják zárni.

Tömeg az Auchan-ben. Fotó: Markovics Gábor

Bár ez akkor sem történt végül így, most még kisebb esély volt rá, hiszen Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón mindenkit megnyugtatott, hogy az élelmiszerüzletek nyitva lesznek. Majd pénteken délelőtt már az is kiderült, hogy sok más üzlettel egyetemben, azaz pl. a mezőgazdasági boltok, barkácsáruházak sem zárnak be. A részletekről Orbán Viktor miniszterelnök számolt be a Kossuth rádióban még pénteken reggel.

Tele voltak az üzletek pénteken. Fotó: Markovics Gábor

Úgy fest azonban, hogy ezt a magyarok egy jó része vagy nem hallotta, vagy egyszerűen már reflex-szerűen jön a késztetés a pánikvásárlásra, amint meghalljuk a szót: „zárunk.”

Tömött sorok az IKEA-ban is.

Olvasóink közül azonban többen úgy is vélekedtek: hiába mondták el pontosan, mi az, ami be fog zárni hétfőtől, ők azért biztos, ami biztos alapon elmentek bevásárolni.

Roham a boltokban. Fotó: Markovics Gábor

Hiába no, előrelátó nép vagyunk. Abban azért mindenesetre reménykedünk, hogy ezúttal nem lesz hiánycikk a wc papír és az élesztő, mint egy évvel ezelőtt.

Addig is, ne felejtsük el, hogy a zárás oka a fertőzésveszély! Mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját