INSIDER

Mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek?

Mindenki találgatja, mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba. Van, aki szerint már nem kell sokat várni, mások szerint még ősszel sem lesz minden rendben... Te mit tippelnél?
  • Szerző: Ripost

Most egyetlen dolog érdekel mindenkit: mikor lesz már ennek vége? S szakértőktől is teljesen ellentétes vélemények hallhatók.

Nemrég dr. Szlávik János infektológus, a Szent László Kórház főorvosa úgy fogalmazott, hogy szerinte júniusra lecseng a járvány. Mások szerint viszont még ősszel sem állhat helyre minden. Közben sokan már a balatoni nyaralóhelyüket foglalnák le, Horvátország pedig már azon gondolkodik, hogy egy „turistafolyosót” hoznának létre elsősorban a csehek és a magyarok számára. Azok léphetnének be már idén nyáron az országba, akik igazolni tudják, hogy nem fertőződtek meg a koronavírussal...

Fotó: Sulyok László

Magyarországon még erről nincs szó, sőt mától Miskolcon csak maszkban lehet felszállni a villamosokra és a buszokra, sőt április 27-től már Budapesten is csak így lehet utazni, sőt a boltokban is kötelező viselni.

Közben több országban, így például a cseheknél például öt szakaszban enyhítenének a korlátozásokon, az utolsóban június 8-tól, teljes egészében megnyithatnák kapuikat a nagy bevásárlóközpontok és a szállodák is. Engedélyezve lenne bizonyos feltételek mellett a legfeljebb 50 személyes családi, társadalmi és kulturális rendezvények megtartása is.

Egyebek mellett már Ausztriában is szóba került a korlátozások enyhítése.

Vajon Magyarországon milyen ütemezés várható? Mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek? Szavazz, te miként gondolod?

 

Mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek?

Májusban
A nyár közepére már biztosan
Szerintem csak ősszel, vagy még később
Created with SurveyMaker

És ezeket olvastad már?