Létrehozva: 2021.10.23.

Míg több százezren voltak a Békemeneten, a baloldal rendezvényére alig néhány ezren voltak kíváncsiak

A Békemeneten résztvevők elárasztották a várost, az ellenzék rendezvényén alig pár ezren voltak.

Szerző Ripost

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, minden eddiginél többen vettek részt október 23-án a Békemeneten. Több százezres tömeg vonult a Műegyetemtől a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út sarkánál felállított színpadig, Orbán Viktor beszédét is csúsztatni kellett, hogy a tömeg vége megérkezhessen.

A Békemenet az Erzsébet térnél

Ezzel szemben az ellenzék közösen demonstrált az Andrássy út és Dózsa György út sarkán. Dobrev Klárára, Márki-Zay Péterre vagy épp Karácsony Gergelyre azonban csak pár ezren voltak kíváncsiak, még a HVG szerint is nagyon bő becslés szerint is ötezren lehettek.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Lékai Máté bombaerős olimpiára készül, elmaradhat az Egyiptom elleni meccs

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés