Létrehozva: 2020.10.10.

Meztelenre vetkőztette, kutyapórázzal fojtogatta fiatalkorú barátnőjét egy nagykanizsai férfi

A férfi állította, a lány megcsalta, ezért verte agyba-főbe.

Szerző Ripost

Letartóztattak egy 35 éves férfit 18. életévét be nem töltött személy sérelmére sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettének gyanúja miatt – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék.

A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, mert felmerül a szökés, elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés, valamint a sértett és a tanúk befolyásolásával a bizonyítás megnehezítése.

Az előzményekről szombaton a Zalai Hírlap számolt be a Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása nyomán. Eszerint a 35 éves nagykanizsai férfi áprilisában került közelebbi kapcsolatba a fiatalkorú lánnyal, aki hozzá is költözött. Október 4-én a lány a barátnőjével autóval indult a városba, ami haragot váltott ki a férfinál, ezért utánuk eredt, majd autójukat a Zrínyi utcában megállásra kényszerítette.

A férfi a lányt a hajánál fogva kirángatta a kocsiból, majd az albérletébe hurcolta, ott lemeztelenítette és bántalmazta, azzal gyanúsítva, hogy megcsalja őt. A férfi másnap sem engedte szabadon a lányt, akit újra megvert, a nyakára pedig kutyanyakörvet csatolt, azzal fojtogatta.

Végül a lány délután értesíteni tudta az anyját, aki érte ment. A lány pórázzal a nyakán távozott a lakásból, állapota miatt kórházba került, miután a testszerte elszenvedett zúzódások mellett az orrcsontja is eltörött.

A korábban többször büntetett férfi elmenekült a lakásból, a rendőrök kedden fogták el egy emeletes ház tetején.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban