Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.05.

Méteres lángok csaptak fel a gyerekeket szállító autóból Egerben

Két fiával igyekezett iskolába Nemes Mónika kedd reggel, ám az autójuk újratervezte a napot. Elõbb füstölt, majd szinte teljesen lángba borult.

Sosem fogja elfelejteni az október 3-ai reggelt az egri Nemes Mónika, aki két fiával igyekezett iskolába. Az addig megbízható, 15 éves Opeljük előbb füstölni kezdett, majd fáklyaként lobbant lángra, és a tűz martalékává vált.

"Negyed nyolc körül járhatott az idő, már úton voltunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy füst gomolyog a motortérből. Rögtön félreálltam egy kis utcába, felhajtottam a motorháztetőt, de semmi szokatlant nem láttam. Így visszacsuktam a fedelet, mire sűrű, fekete füst tört fel" – mesélte az édesanya a %Ripost%nak. Azonnal kiparancsolta a gyermekeit a járműből. Többen rögtön a segítségére siettek. Volt, aki autós poroltót hozott, ám az kevésnek bizonyult. Ijesztő lángok csaptak fel, Mónika pedig gondolkodás nélkül tárcsázta a tűzoltókat.

Alig másfél perc alatt kiértek és sikeresen eloltották a kétméteres lángokat. Bár az autó használhatatlan, mi karcolások nélkül megúsztuk az egészet.

"Most már megnyugodtam, s ebben nagy szerepe volt annak az összefogásnak és önzetlen segítségnek, amit a hirtelen vészhelyzetben tapasztaltam" – fogalmazott.

"Nyolcéves Marcell fiam is meglepően hamar túltette magát a szörnyűségen, ám 12 éves bátyját, Gergőt nagyon megviselték a történtek. Alig aludt az éjszaka" – tette hozzá a húsz éve balesetmentesen közlekedő anyuka, aki korábban még sosem került veszélybe az autója miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó