Létrehozva: 2021.01.31.

Merkely: előnyt jelent, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van

Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer, idősotthonban dolgozó és lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat is.

Budapest, 2020. december 26.

Fotó: MTI

Hangsúlyozta: az oltásnak semmi szövődménye nincs, és a legjobb megoldás, hogy a védettséget egyéni, családi és nemzeti szinten megszerezzék az emberek. Megjegyezte: az oltás okozhat reakciókat, de korántsem járhat olyan súlyos betegséggel, mint amit a koronavírus okozhat. Ráadásul nem lehet előre jelezni, hogy kinél lesz súlyos lefolyású a megbetegedés – tette hozzá.

Ha valakit beoltanak, onnantól kezdve szinte százszázalékos valószínűséggel el tudja kerülni a súlyos lefolyású megbetegedést, és az egész betegség egy náthává tud szelídülni – fogalmazott.

Merkely Béla szerint előnyt jelent az, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van. Az a fontos, hogy minél több oltás álljon rendelkezésre, és minél gyorsabban történjen meg az egész nemzet szintjén az oltás, hiszen ez a feltétele annak, hogy vissza tudjon térni az ország a normális élethez, és a lehető legtöbb emberéletet tudják megmenteni – foglalta össze a rektor.

Ha két hónap alatt be lehetne oltani a magyar lakosságot, akkor májustól mindannyian biztonságban lehetnénk – mondta.

Merkely Béla beszélt a kínai Sinopharm oltóanyagáról, amely technológiájában olyan, mint az influenza elleni vakcina, elölt vírust tartalmaz. Ez az a módszer, amit már ötven éve alkalmaznak, és jelentős tapasztalat van róla – közölte.

A rektor szerint meg kell adni a lehetőséget arra, hogy minél nagyobb számban és minél gyorsabban lehessen oltani. Az oltóanyagok sokasága többletlehetőséget ad – emelte ki.

Hozzátette: azok az országok, amelyek elhúzzák az oltási programjukat akár egy teljes évre, sokkal nagyobb veszteséget szenvednek el, mint azok, amelyek képesek lesznek arra, hogy akár néhány hónap alatt beoltsák a lakosság jelentős részét. A beoltott és a betegségen átesett emberek így biztosítják azt a nyájimmunitást, amelynek köszönhetően az esetszámok radikálisan csökkenni fognak, és vissza lehet térni a mindennapi élethez – jelentette ki Merkely Béla.

A vakcinákról elmondta: az AstraZeneca, a Sinopharm oltásai és Szputnyik vakcina már régóta ismert technológiára épül, a két legújabb mRNS alapú oltóanyag, a Pfizer/BioNTech és a Moderna viszont új módszerrel dolgozik. Utóbbi kettő előnye az, hogy a jövőben az új típusú világjárványokra sokkal gyorsabban lehet majd vakcinát előállítani, hiszen ha megismerik a vírus fehérjéit, akkor elképzelhető, hogy akár hat héten belül lehet megfelelő vakcinát gyártani.

Merkely Béla fontosnak nevezte az oltással kapcsolatos bizalmat. Hangsúlyozta: az oltás volt az az orvosi felfedezés, amely a legtöbb életet mentette meg a világon. Emlékeztetett arra, száz évvel ezelőtt szinte minden családban volt olyan gyermek, aki valamilyen fertőzés miatt meghalt.

A rektor kitért az Európában először Magyarországon alkalmazott új koronavírus-ellenes infúzióra is. Ezt az egyébként nem olcsó terápiát Merkely Béla olyan betegeknek javasolja, akiknek az immunrendszere gyenge, vagy jelentős krónikus betegségük van. Példaként hozta a szívelégtelenséget vagy a transzplantáción átesetteket. Hozzátette: a kezelés hasonlít a már hónapok óta használt vérplazma-terápiára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek