Létrehozva: 2021.09.22.

Mentőhelikoptert riasztottak a Magas-Tátrában: magyar túrázóknak veszett nyoma

Drámai pillanatok játszódtak le a Magas-Tátrában. Két fiatal magyar túrázó került bajba.

A 112-es segélyvonalon keresztül érkezett egy segélykérés a Hegyi Mentőszolgálathoz (HZS) a Magas-Tátrából. Két magyar turista felvonóval ment fel a Lomnici-nyeregbe, ahonnan az ott lévő jelzett turistaút végétől továbbmentek

A páros leereszkedett a Kis-Tarpataki-völgy oldalában lévő ún. Szén-vízesés feletti kuloárba, amelyen keresztül, elmondásuk szerint, a Zamkovszky menedékházhoz akartak eljutni.

Fotó: Pixabay

A 35 éves férfi és a 26 éves nő a szükséges hegymászó-felszerelés nélkül folytatta az ereszkedést a kuloárban, amíg egy meredek küszöbhöz nem értek, ahonnan már nem tudtak továbbmenni, és segítséget kértek.

A Hegyi Mentőszolgálat operatív központjában sikerült bemérniük a párt, a hegyimentők ezt követően légimentők segítségét kérték, akik Ótátrafüreden két hegyimentőt vettek a fedélzetre, majd a behatárolt terület fölé érkezve a bajba jutott pár közelében tették ki őket.

A légi szállítás előkészítését követően az első bajba jutott turistát egy hegyimentővel együtt légi úton evakuálták a zord terepről, és az Ótátrafüredi helikopter leszállópontra szállították. Ezután a helikopter visszatért a völgybe, és a másik hegyimentővel együtt evakuálta a második személyt – írja a Maga-Tátra.Info.

Mivel a magyar turisták nem sérültek meg, Ótátrafüredről saját kérésükre önállóan folytatták útjukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Jákob Zoltán: "Most egy időre elvonulok a világ elől"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem titok többé: Itt a nagy magyar UFO-térkép

INSIDER

Ilyet még nem láttál, durva meglepetést tartogat az időjárás

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"