Létrehozva: 2021.10.19.

Rohantak a mentők: 11 éves fuldokló kisfia életéért küzdött az édesanyja Budapesten

Az éjszaka közepén egy 11 éves kisfiú életét kellett megmenteniük a szakembereknek. Az anyuka egy nyílt levélben mondott köszönetet a hős mentősöknek.

Drámai pillanatokon van túl egy budapesti édesanya, miután 11 éves kisfia nem kapott levegőt és nagyon fulladozott. Próbálta elérni az egyik ügyeletes gyermekrendelőt, de nem vették fel a hívását.

Így végül kétségbeesetten tárcsázta a a 112-őt, ahol szerencsére pillanatokon belül reagáltak a segélyhívására. A mentésirányító végig a vonalban maradt és tájékoztatta a nőt, hol tartanak a bajtársai – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook

„Kisfiam nagyon fulladt, nem kapott levegőtkezdte levelében az édesanya.

„Folyamatosan tájékoztatott hol vannak a bajtársaik, hogy tudjam útban a segítség, és egy anyának, akinek minden másodperc számít ilyen helyzetben, ez rendkívül nagy segítség volt. Nekem a Kisfiam az életem! Csak akkor köszönt el, amikor a Mentőszolgálat megérkezett, akik szintén emberségből és szakmai felkészültségből jelesre vizsgáztak nálam, mindezt éjjel 2-kor!” – tette hozzá M. Szilvia.

Az életmentők hősies helytállásának köszönhetően, így megmenekült a 11 éves kisfiú és boldogan élhet tovább anyukájával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra