Létrehozva: 2021.01.11.

Menczer: mintegy 1400 beruházást támogatott tavaly a kormány

A koronavírus-járvány miatt indított programokon keresztül támogatott cégek többsége magyar volt.

Különböző programokon keresztül tavaly mintegy 1400 beruházást támogatott a kormány. A beruházók azt vállalták, hogy 264 600 munkahelyet megőriznek és több mint 12 600-at létrehoznak – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás elmondta: a koronavírus-járvány miatt indított programokon keresztül támogatott cégek 85 százaléka magyar volt. Felhívta a figyelmet, hogy a Site Selection amerikai lap harmadjára választotta Magyarországot a világ tíz legkedveltebb befektetési helyszíne közé.

Az államtitkár szerint ennek több oka van: egyrészt a befektetők a politikai stabilitást keresik, másrészt a szorgalmas, képzett és tehetséges munkaerőt, harmadrészt pedig az infrastruktúrát. Ezek mind rendelkezésre állnak Magyarországon, és a kormány programjai is vonzók – mondta.

Hozzátette, figyelembe kell venni azt is, hogy a járvány hatására a cégek gyárakat zártak be a világ számos pontján, és egy új verseny indult, hogy a gyártókapacitásokat hova helyezzék el.

„Magyarország ebbe a versenybe benevezett, mondhatnám, hogy ebbe a versenybe is, és ennek köszönhető, hogy egyre több vállalkozás, egyre több nemzetközi cég figyel fel ránk” – fogalmazott Menczer Tamás.

Székesfehérvár, 2021. január 5.
Oltáshoz készíti elő a Pfizer-BioNtech koronavírus-elleni vakcináját a Fejér Megyei Szent György Kórház gyógyszerész-asszisztense Székesfehérváron 2021. január 5-én.
MTI/Vasvári Tamás

Arra a felvetésre, hogy Magyarország több vakcinagyártóval is tárgyal, azt monda, a kormány minden lehetséges forrást megvizsgál, hiszen az a cél, hogy megmentse az emberek életét. Mivel a Pfizer-vakcinából csak kevés érkezik, ezért más oltóanyagra is szükség van.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a közös uniós vakcinabeszerzés „nem lett volna rossz ötlet, de az a gond, hogy ezt elrontották, mert csak késve szerződött Brüsszel, például a Pfizer-BioNTech cégekkel.

Hozzátette, míg az unió novemberben, addig az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már júliusban szerződést kötött a gyártóval. ”Tehát Brüsszel elkésett és kisebb mennyiségre kötött szerződést„ – hívta fel a figyelmet.

Azon dolgoznak, hogy 2021 a magyar gazdaságban a növekedés éve legyen – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a Facebookra feltöltött videójában.

Elmondta, hogy a nagyvállalati beruházási támogatási program a 2015-ös indulás óta 180 beruházást segített 160 milliárd forinttal, igy több mint 382 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon.

A pénzügyminiszter hozzátette, a programot az idén is folytatják, a cél az, hogy a cégek azonnali segítséget kapjanak beruházásaikhoz, és a járványhelyzet ellenére se kelljen elmulasztaniuk fejlesztéseiket. Az idei évre a parlament és a kormány 25 milliárd forintos keretet hagyott jóvá erre a célra. A támogatási programot minél előbb meghirdetik, hogy a támogatás rendelkezésre álljon a vállalkozások számára kapacitásbővítésre, munkahelyek létrehozására.

A videóban Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról tájékoztatta a minisztert, hogy a nagyvállalati beruházási programban tavaly december 29-ig az összes vállalt támogatást átutalták. Ez azt jelenti, hogy 43 beruházáshoz nyújtottak 70 milliárd forintnyi támogatást, ezáltal az egész országban arányosan 155 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhatott meg.

A programban tavaly a koronavírus időszaka alatt megközelítően 16 500 munkahelyet védtek meg, több mint 700 új munkahelyet létesítettek. Az a tapasztalat, hogy a vállalkozásokban megvan az elhivatottság, hogy újabb munkahelyek teremtsenek, beruházásokat hozzanak létre – mondta Rákossy Balázs.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár