Létrehozva: 2021.01.05.

Menczer: Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva

Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás videójában kifejtette: Brüsszel csak tavaly novemberben kötött szerződést a Pfizer nevű gyártóval, miközben Amerika és Anglia már júliusban megkötötte a szerződését, ráadásul sokkal nagyobb mennyiségre. Van olyan ország is, amely többet fizetett a vakcináért, de meg is kapja azt; ebben is „hibázott Brüsszel, hiszen emberélet nem múlhat pénzen” – hangsúlyozta az államtitkár. Azt mondta: az látszik, hogy Brüsszel késve kötött megállapodást, és rossz megállapodást kötött, „ezért nem tudunk most több vakcinát kapni”.

Menczer Tamás
Fotó: Kovács Attila / MTI

A magyar kormány folytatja az együttműködést Kínával és Oroszországgal is – mondta Menczer Tamás, kiemelve: minden megtesznek azért, hogy akár Keleten, akár Nyugaton van hatásos vakcina, a magyar szakemberek döntései alapján a lehető leggyorsabban és legnagyobb mennyiségben Magyarországra hozzák. „Minden élet számít” – zárta videóját az államtitkár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó