Létrehozva: 2019.12.21.

Mélykúti tragédia: kislánya éjjelente újraéli édesanyja meggyilkolását

Rémálmok gyötrik a gyerekeket, hiába nyugtatják őket a családtagok.

Szerző Ripost

T. József szerdán halálra késelte élettársát, megsebesítette önmagát is, majd felgyújtotta a házat. Az épületben tartózkodott az áldozat testvére és három kisgyermek is.

„Próbálom őket megnyugtatni, mindent megteszek, hogy enyhítsem a fájdalmukat. Rémálmok gyötrik őket, a tízéves kislánya éjszaka újraéli édesanyja megölését. Egyszer mesélte el az átélteket, azóta nem beszél róla” – mondta a Borsnak Orsós Mária, az áldozat húga, ő vigyáz je­lenleg a félárván maradt gyerme­kekre. A gyámhivatal a későbbiekben vélhetően az apjukhoz he­lyezi őket.

Orsós Melinda a gyilkosság napján munka után a rendőrségre ment, mert rettegett élettársától, aki féltékenységből többször is bántalmazta. A rendőrök végül hazavitték, magára hagyták, a 30 éves nő pedig átment a testvéréhez, ahol a gyilkos megtalálta.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderült: a nő szerette volna, ha József elhagyja a házát, de zaklatás miatt feljelentést a zsaruk többszöri javaslatára sem tett. A gyilkossággal gyanúsított garai férfi beismerte tettét, harminc napra letartóztatták.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén