Létrehozva: 2019.11.19.

Melltartójába rejtette el a kábítószert a bőcsi nő

A győri nyomozók elfogtak két embert, akik a ruhájukban rejtették el a kábítószert.

Győrben, a József Attila utcában igazoltattak egy sofőrt és az utasát a rendőrök az éjjel. Mivel gyanúsak voltak, a rendőrök átvizsgálták az autót és a ruházatukat is.

A sofőr övtáskájában, valamint a női utas melltartójában elrejtve kábítószergyanús anyagra bukkantak – írja a rendőrség.

A 38 éves bőcsi férfit és orosházi nőt a helyi rendőrkapitányságra előállították, drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

Fotó:police.hu

Mindkettőjüket kihallgatták, majd házkutatást tartottak náluk. A lakásban különböző mennyiségű kábítószergyanús növényt, illetve kristályos szerkezetű anyagot, valamint port foglaltak le. A nyomozók mindkét személyt őrizetbe vették.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár