Létrehozva: 2019.12.07.

Megvan a döntés a székhez kötözött, halálra fagyott férfi ügyében

A Székesfehérvári Járásbíróság szombaton letartóztatásba helyezte azt a három nagylóki férfit, aki ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást – közölte a Székesfehérvári Törvényszék a honlapján.

A végzést az ügyész és az egyik gyanúsított tudomásul vette, a másik két gyanúsított fellebbezett enyhébb kényszerintézkedés érdekében – írták a közleményben.

A három gyanúsított múlt csütörtökön az esti órákban a Fejér megyei település italkimérőjében a sértettet leitatta, aki a kocsma teraszán, egy széken ülve elaludt. Ekkor a gyanúsítottak egyike egy széket tett a sértett hátára, a két széket szigetelőszalaggal áttekerte úgy, hogy a sértett végtagjait a székhez rögzítette, majd zárás után a gyanúsítottak a pultossal együtt távoztak a kocsmából.

A magára hagyott, mozgásában korlátozott, önmentésre képtelen sértett éjszaka megpróbált a kötözésből kiszabadulni, ekkor a székkel együtt felborult, végül a hajnali órákban kihűlés miatt meghalt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság múlt szombaton azt közölte, hogy a 30, a 32 és a 37 éves nagylóki férfi azt vallotta, „tréfából” követték el a bűncselekményt – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

magyarnemzet.hu

Szoboszlai első hegedűs, Klopp azonban zongoracipelőként számít rá Liverpoolban – légiós podcast

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár