Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.19.

Megtörte a csendet a gördeszkás pap: a kórházból üzent

Több mint két hónapja kezelik kórházban a gördeszkás papként ismertté vált rédicsi plébánost.

Szerző Ripost

Lendvai Zoltán atya egyre jobban érzi magát a bőrében, amit szerinte annak is köszönhet, hogy nagyon sokan imádkoztak érte.

„Szívből köszönöm mindnyájatoknak, akik imádkoztok értem –szívből köszönöm a sok-sok imádságot” – írta a Facebookon a gördeszkás pap. A fiatalok mentora hamarosan hazatérhet hívei közé, amit már alig vár.

Az atya a hetekben beszélt a Borsnak a betegségéről.

„Megfordult a fejemben, hogy édesapám után mehetek, de a halálra egyébként is mindennap gondolni és készülni kell. Amikor még nem voltam kórházban, akkor is minden reggelem azzal a gondolattal indult, hogy nem biztos, hogy megérem az estét. Nem kell ahhoz gördeszkázni, hogy halálos balesetet szenvedjek vagy szívinfarktust kapjak. Az egyik főnököm 38 éves volt, amikor összeesett, és hiába kapott a szívébe injekciót, nem tudták megmenteni. Este is úgy szoktam lefeküdni, hogy nem biztos, hogy felébredek” – szögezte le a plébános.

Szívből köszönöm mindnyájatoknak, akik imádkoztok értem –szívből köszönöm a sok-sok imádságot. Jézus, Mária, Szent József, szent angyalok – segítsetek! Közzétette: Lendvai Zoltán János Plébános2021. június 17., csütörtök

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak