Létrehozva: 2018.04.09.

Megtámadta egy kutya, amputálták az ujját

A gazdi akár két év börtönt is kaphat.

Szerző Ripost

Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat az ellen a zalaegerszegi nő ellen, akinek a kutyája tavaly szeptemberben úgy megharapta egy idős szomszédját, hogy a férfinak amputálni kellett az egyik ujját.

Információk szerint a nő Zalaegerszegen egy bekerített ingatlanban tartott egy négyéves staffordshire terrier kutyát. Úgy tudni, hogy nem megfelelően gondoskodott róla, mert az állat többször is megszökött. Az egyik alkalommal átszökött a szomszédos családi ház udvarára, és megtámadta az ott élő sértett németjuhász kutyáját - írja a 24.hu. A gazdi próbált megvédeni a kutyáját, ekkor támadt rá a staffordshire és megharapta a bal kézfejét

Amikor ezt látta a sértett fia, rögtön megpróbálta leszedni az apjáról az idegen állatot, de őt is megharapta. Az ügyész elmondása szerint az idős férfi sebe elfertőződött, ezért amputálni kellet a mutatóujjának a végpercét. A támadó kutya gazdája ellen súlyos testi sértés miatt emeltek vádat, ami miatt akár két év börtönt is kaphat.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét