Létrehozva: 2018.09.14.

Megtagadta apja a futónő feltételezett gyilkosát: ezt gondolja a fiáról

R. Szilveszter apja hallani sem akar a fiáról, sõt inkább attól retteg, hogy kiderül: rokonok...

Az utóbbi évek egyik legkegyetlenebb gyilkosságát elkövető férfit a rendőrség 5 évvel a bűncselekmény után gyanúsította meg a soroksári kocogó nő, Gyurik Krisztina megölésével. .

Az első hírek arról szóltak, hogy a 20 évig hajléktalanként élő R. akkor csúszott le, amikor a szülei meghaltak. Ám kiderült: R. Szilveszter vér szerint apja ma is életben van. A férfi egyévesen látta utoljára a fiát, azóta nem volt kapcsolat közöttük. A gyanúsított a nevelőapával és anyjával cseperedett, ők ma már nem élnek. A szomszédok szerint a fiút szó szerint az utca nevelte.

Józanon szinte soha nem lehetett látni az anyját és a nevelőapját. A földszinti lakásból szinte mindig ordibálás hallatszott, állandó volt a ribillió – idézte fel a régmúlt eseményeit egy férfi, aki még ma is abban a panelházban él, ahol egykor R.-ék.

A Blikk szerint Szilveszter édesapja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy 39 éve nem látott fia – a gyanú szerint – gyilkos.

Azt az évet leszámítva semmilyen kapcsolat nem volt közöttük – árulta el az apa egyik, a neve elhallgatását kérő ismerőse. – Semmit nem tudott a fiáról, de az anyjáról sem. Ez inkább alkalmi kapcsolat volt.

Az apa a rendőröktől tudta meg, hogy mi történt, hogy a fia lehet a soroksári gyilkos!

Azóta nagyon rossz állapotban van. Esze ágában sincs felvenni a kapcsolatot a fiúval. Azt mondta, nem kíváncsi rá, főleg nem azután, amit csinált! Már nyugdíjas: egy kisvárosban él, és nagyon fél, hogy a nevét összekapcsolják a bűnnel, amihez semmi köze. Soha semmilyen ügye nem volt a rendőrséggel – tette hozzá az ismerős.

A férfinak még két gyermeke született. Õket tisztességben felnevelte, egyikük már unokával is megajándékozta. Õket is félti a férfi, hiszen az egész családot rettenetesen megviselte, amikor kiderült: sosem látott rokonuk lehet a gyilkos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten