INSIDER

Megszólták a koronavírus miatt az Operettszínház művészét

A legkörültekintőbb ember is megfertőződhet, ezért a vádaskodás helyett a megoldásra kell törekedni – állítja az Operettszínház művésze, aki ma kapja meg a teszteredményét.
  • Szerző: Ripost

Otthonában várja koronavírustesztjének eredményét Sándor Péter színész, aki szintén vendégművészként próbálta A Pál utcai fiúk című előadást a Vígszínházban. Mint ismeretes, pénteken azonnali hatállyal szeptember 4-ig a Víg és a Pesti Színház előadásait lemondták, miután a zenés darab egyik külsős szereplőjének pozitív lett a koronavírustesztje. A kialakult helyzet miatt alig egy órával később a Budapesti Operettszínház lemondta két koncertjét, akiknek a szereplőivel egy nappal korábban lépett fel Péter, és már nem lett volna idő tesztelni őt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A Bors felkereste a Honthy Hanna-díjas színészt, azután érték el, hogy mintát vettek tőle a koronavírustesztjéhez.

Fotó: Bors

„Nem, nem én vagyok, ezt szeretném tisztázni. A kolléga megvan, úgy tudom, a párját is letesztelték, aki negatív lett. Nagyon tanulságos volt számomra ez a pár nap, ugyanis a környezetemből sokfelől kaptam olyan kritikákat, hogy miért nem figyeltem jobban. Nem tudok ezzel a megjegyzéssel mit kezdeni, hiszen mindannyian a legnagyobb odafigyeléssel, minden szabályt betartva próbáltunk, de sajnos tudjuk, hogy ez a betegség akár tünetmentesen is képes lappangani, fertőzni, bárhol lecsaphat. Bűnbak helyett megoldásokat kéne keresnünk, hogy zavartalanul, a legnagyobb biztonságban tudjunk együtt élni. Amíg nincsenek meg az eredményeim, önkéntes karanténba vonultam. Egy ideje filmet forgatok, annak az egyik fontos jelenetét vettük volna ma fel, nagyon szoros határidővel. Szeptember 12-én La Mancha lovagja-premierem lesz a Budapesti Operettszínházban, viszont amíg nem tisztázódik a helyzet, addig ott sem tudok elkezdeni próbálni”

– mesélte. K. Sz.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?