Létrehozva: 2021.09.18.

Megszólalt a pap, aki újraélesztette a sírásót Szabolcsban, felkavaró részleteket mesélt

Michael Jackson-dal ritmusára alkalmazott szívmasszázzsal mentette meg az egyik sírásó, Böszörményi András életét a szertartást levezető görögkatolikus pap Encsencsen. A sírásó egy helyi 80 éves asszony temetését követően lett rosszul. Bárány Pétert a faluban hősként ünneplik.

Böszörményi András alkalmi munkaként vállalta el, hogy segít a sírásóknak egy, szintén falubéli, 80 éves asszony temetésén. Azt azonban senki sem gondolta, hogy végül az esemény újabb tragédiába fullad.

Fotó: Bors

Bandi a rokonoknál dolgozott

A Bors munkatársai megtalálták a helyi temetkezési vállalkozót, Béres Lászlót, aki elmondta: Böszörményi András korábban sírásóként dolgozott, ám manapság már csak alkalmanként vállalt kisegítői feladatokat búcsúztatókon.

Fotó: Bors

„Bandi a feleségem unokatestvére, tehát közeli rokonomnak mondhatom. Egy temetésre jellemzően négy sírásóra van szükség. Bizonytalan volt, hogy csütörtökön teljes lesz-e a létszám, ezért szóltam a komának, hogy szükségem lehet a munkaerejére. Ő elmondta, hogy aznap fát szeretne vágni az erdőben, de rám való tekintettel elvállalja a munkát a temetésen.„

A főhajtást követően lett rosszul

Bandi annak rendje és módja szerint megjelent a szertartáson délelőtt 11 órakor. A sírhelyet már előre kiásták, így neki csak a sírbatételben, az elhantolásban és a koszorúk elhelyezésében kellett részt vennie.

Fotó: Bors

„Szokás, hogy a temetés befejezésekor körbeálljuk a sírt, és fejet hajtunk a halott előtt. Ez megtörtént. Már éppen elvonultunk volna, hogy a gyászolókat magukra hagyjuk, amikor Bandi hirte­len rosszul lett, és elesett. A fejét beverte a járdaszegélybe. Mindannyian nagyon megijedtünk” – mesélte a vállalkozó, akinek fia azonnal tárcsázta a segélyhívó számot.

Alig érezték a pulzusát

„Bandit az oldalára fordítottuk, de aztán hamar kiderült, hogy mi pont nem azon az oldalán állunk, hogy elvégezhessem a szívmasszázst. Kitapintottam viszont a pulzusát, ami már alig volt érezhető„ – részletezte a történteket László. A 80 éves nénit gyászolók egyébként jól ismerték a rosszul lett Bandit, hiszen mindannyian egy parányi településen élnek. Sándor, az eltemetett néni egyik rokona ugyancsak megijedt, amikor megtörtént a baj. „Egy flakonból vízzel locsoltam Bandi homlokát” – tette hozzá lapunknak.

Isten segített a papnak

„Nem volt helye tétlenségnek. Gyorsan levetettem a liturgikus ruhát, a felont és az epitracheliont, és elkezdtem a kompressziót. Részben katonai családból származom, ezért vannak elsősegélynyújtási ismereteim. Tudtam, hogy a megfelelő eredményhez Michael Jackson egyik híres dalának ritmusát kell a szívmasszázs során alkalmaznom„ – mondta a Borsnak Bárány Péter piricsei parókus, aki úgy tartja, hogy a sikeres életmentés Isten segítségének köszönhető. A pap a beavatkozás során csak magában imádkozott.

Bárány Péter egy percig sem gondolkodott, amikor András összeesett

A vállalkozó is rosszul lett

A mentés során Bandi szája habzani kezdett. A beteg fel-felhördült, amit a jelenlevők jó jelnek véltek. A történtek viszont Lászlót annyira megviselték, hogy ő is rosszul lett, így a helyszínre végül két mentőt kellett hívni.

„Még a kocsiban kaptam egy nyugtatót és egy vérnyomáscsökkentőt, amitől gyorsan javult az állapotom.”

Böszörményi András biztosan nem éli túl, ha nem a temetésen van, hanem egyedül az erdőben
Fotó: Bors

Elhunyt volna, ha nincs a temetés

„Bandiról viszont kiderült, hogy sajnos nagyon rossz állapotban vannak az erei, és vélhetően nem kerülheti el a szívműtétet. Még nem tudtunk vele beszélni, de az orvosaitól megtudtuk, hogy amikor ébredezni kezdett, nem tudta, hogy hol van és mi történt. Most mélyaltatásban tartják„ – folytatta Sándor, majd is hozzátette:

„Már a mentősök megjegyezték, hogy amennyiben elmarad a gyors beavatkozás, Bandit biztosan elveszítjük. Ebből következik, hogy annak köszönheti az életét, hogy elvállalta a temetést.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban