Létrehozva: 2017.03.17.

Megszólalt a kokainos zuglói gázoló, döbbenet amit mondott

T. Klára Petra elmondta, nem könnyûek számára az esti elalvások...

T. Klára Petra a gyanú szerint tavaly bedrogozva gázolt halálra egy 86 éves gyalogost.

"Esténként nehezen alszom el, állandóan az a tavaly november 7-i nap jár az eszemben, amely az én életemet is örökre megváltoztatta" – meséli szomorúan a 25 éves nő, aki azóta többször is előzetes letartóztatásba, majd házi őrizetbe került.

"Aznap valóban azért mentem a kozmetikushoz, hogy műszempillát rakassak fel, de időben elindultam, így nem siettem. A Füredi úton 55 kilométeres sebességgel haladtam, sajnos nem vettem észre, hogy elsodortam az álló troli takarásából kilépő bácsit."

A csattanást nem hallottam, mert a kocsiban hangosan szólt a zene. Ezért nem álltam meg. Szó sincs arról, hogy szándékosan cserbenhagytam őt, hívő ember vagyok, nem egy megátalkodott gonosztevő.

"Súlyos tanulópénzt fizetek a hibámért, de a kokainnak nincs köze hozzá" – állítja a nő. Klára a Lokálnak azt mondta, hogy csupán alkalmanként fogyasztott drogot, a baleset előtt azonban tiszta volt.

"Az igazságügyi orvos szakértői jelentés megerősítette, hogy a baleset pillanatában nem álltam kábítószeres befolyásoltság alatt. Ezért is védekezhetek szabadlábon" – szögezte le az üzletasszony, aki abban reménykedik: a mostaninál sokkal enyhébb váddal, gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozásával gyanúsítják majd. Nos, ez egyelőre nem történt meg.

"Tudom, hogy a szintén súlyos közlekedési balesetet okozó Stohl András és Eva Rezesova nem úszta meg a börtönbüntetést, én azonban felfüggesztett szabadságvesztésben reménykedem. Abban hibáztam, hogy cserbenhagytam a gyalogost, de nem követtem el bűnt."

Bízom abban is, hogy az elhunyt bácsi rokonai megbocsátanak nekem.

"Számomra nagyon fontos volt a munkám, emiatt hagytam félbe az egyetemet. Most, hogy újra kint vagyok, szeretnék beszélni az üzlettársaimmal, és rendbe rakni a cégemet, amely csak velem életképes" – zárta szavait a gázoló.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz