Létrehozva: 2019.08.27.

Megszökött a BRFK volt főtisztje, elfogatóparancsot adtak ki ellene

Három évre ítélték Porkoláb Zsoltot, a BRFK volt főtisztjét, ám megszökött a börtön elől.

Nem vonult be büntetése letöltésére Porkoláb Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) volt főtisztje, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja – írja a Magyar Nemzet.

Porkolábot és Labanc Ferencet, a BRFK egykori főnyomozóját idén januárban befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt három-három év szabadságvesztésre ítélték másodfokon. Porkoláb börtönbehívója június közepén érkezett meg, a volt főtiszt azonban megszökött, a fejvadászok szerint azonban előbb-utóbb fel kell bukkannia, miután súlyos cukorbeteg, és gyógyszerekre van szüksége a folyamatos kezeléshez. A szintén három évre ítélt Labanc Ferenc volt főnyomozó felülvizsgálati kérelmének elbírálására és a börtönbehívóra vár. Labanc a lapnak elmondta, be fog vonulni és megkezdi a büntetése letöltését.

A vádirat és az ítélet szerint Porkoláb és Labanc érdekeltségébe tartozott egy magánnyomozásra és követelésbehajtásra szakosodott vállalkozás. Az ügyfeleiknek azt állították, rendőri múltjuk révén a különböző adóhatósági és büntetőeljárások nem nyilvános adataihoz is hozzájuthatnak, illetve az eljárásokat befolyásolni is tudják. Az adatokat azonban már nem szerezték meg, a sikerdíjat viszont minden esetben felmarkolták.

A BRFK két volt főtisztjét 2014 ­augusztusában a Terrorelhárítási ­Központ kommandósainak közreműködésével fogták el a nyomozó ügyészek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban