Létrehozva: 2019.09.06.

Megszépült az új Széll Kálmán téri végállomás

Hetek óta új helyről, a Széll Kálmán térről indulnak a volánbuszok a budai agglomeráció irányába, ám az utasok egy része az elmúlt napokban még nem volt teljesen elégedett. Most kiderült, hogy lesz okuk az örömre.

Legalábbis a Volánbusz Zrt. a Ripost megkeresésére jó hírekkel szolgált. Mint írják, a Széll Kálmán téren lévő megállóhelyen naponta mintegy 10 ezer utas fordul meg.

 

A céghez eddig nyolc észrevétel érkezett az utasvárókkal, valamint a kocsiállásoknál elhelyezett automatákkal kapcsolatosan. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, a meglévő két darab, mintegy 50-55 fő befogadására alkalmas fedett utasváró mellé hamarosan egy harmadikat is telepítenek.

Ezen kívül most az is kiderült, hogy a beérkezett észrevételeket és tapasztalatokat is figyelembe véve a kocsiállásoknál kihelyezett 3 db automata közül kettőnek a kijelzőjét a múlt héten kicserélték annak érdekében, hogy erős napfényben is jól látható, olvasható legyen. Ráadásul a 3. automata kijelzőjének cseréje folyamatban van – írta válaszában lapunknak a Volánbusz Zrt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják