Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.04.

Megszakadt a szíve: belehalt a bánatba a meggyilkolt lány apja

A tavaly meggyilkolt 19 éves Szandra édesapja egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy elveszítette a lányát. Belebetegedett, majd belehalt a bánatba.

Mint arról a Ripost is beszámolt tavaly: elképesztő brutalitással ölte meg a 19 éves Szandrát párja, megfojtotta egy cipőfűzővel. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy akkor is éppen a börtönből volt eltávon, azért engedték ki, hogy haldokló édesapját meglátogathassa.

Ennek ellenére a férfi első útja párjához, Szandrához vezetett, akit próbált meggyőzni, hogy szökjenek meg együtt. A lány megpróbálta rábeszélni, hogy töltse le a büntetését, a férfi viszont egy cipőfűzővel megölte a lányt. Az orvos szakértő szerint legalább öt percig szorította a zsinórt Szandra nyaka körül. Tette után egy romos házban bujkált, egy nap után azonban megtalálták.

Fotó: Facebook

A bíróság ítélete szerint 20 év fegyházat kapott Sándor, amibe a lány családja képtelen volt beletörődni, szerintük gyenge ítélet született.

A lány édesapja pedig minden egyes nap küzdött lánya hiányával, egészen addig, míg bele nem betegedett.

Olvasói fotó

„Szandra halála óta apunak egyetlen boldog pillanata sem volt” – mesélte a Blikknek a megölt lány testvére, Bertalan.

„Nem tudta felfogni, hogyan volt képes Sándor ekkora kegyetlenségre. Állandóan az járt a fejében, hogy Szandra mennyit szenvedhetett, mielőtt meghalt. Apu szívével már korábban is gondok voltak, de a tragédia után a tünetei erősödtek. Nemrégiben operálni kellett. Itthon lábadozott, amikor nagyon rosszul lett, rohantunk vele a kórházba, az orvosig azonban már nem jutottunk el, a lift előtt megállt a szíve. Édesanyámmal biztosak vagyunk benne, hogy ez nem történt volna meg, ha Szandra még élne. Aput a bánat vitte el, ez teljesen egyértelmű. Idáig csak könyvekben olvastam ilyet, de most magam is megtapasztaltam, megszakadhat a bánattól a szív. Sajnos vele ez történt” – mondta megtörten a férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát