Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.14.

Megrendítő részletek, így történt valójában a dunai hajóbaleset

A Hableány sérülései súlyosak, és ebbõl több mindenre is lehet következtetni. A hajó bûnügyi szemléje 26 órán át tartott.

Keddtől két napon át, összesen 26 órát tartott a Csepeli Szabadkikötőben a Hableány bűnügyi szemléje, ami tegnap délelőtt záródott le.

A Csepeli Szabadkikötőben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei az ügyészséggel, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnügyi technikusaival, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, illetve igaz­ságügyi, hajózási szakértő bevonásával tartották meg a szemlét.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a sétahajó sérülései súlyosak. A hajótest és a felépítmény roncsolásaiból pontosan látszik az, hogy a Viking Sigyn, utolérve a Hableányt, a tatjának ütközött, megperdítette a sétahajót és maga alá gyűrte, a Hableány hét másodperc alatt elsüllyedt, a Sigyn azonban tovább görgette maga előtt a víz alatt is. A sétahajó megpördült, az orr került lejtmenetbe, a tat hegymenetbe, ugyanakkor hossztengelye körül is megfordult legalább egyszer.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát