Létrehozva: 2019.04.09.

Megrázó részletek, ezért gyilkolta meg nagyapját az unoka

A 83 éves sajószentpéteri férfi vérben úszó holttestét a fia találta meg.

Élete legnagyobb szerencséje okozta a vesztét a 83 éves sajószentpéteri D. Józsefnek. A Bors információi szerint a nyugdíjas férfi milliós összeget nyert a Tipp­mixen, unokája, D. Krisztián és annak barátnője, M. Viola ezért agyonverte egy kalapáccsal. A kifosztott, vérben úszó áldozatra másnap a fia talált rá.

Szegény Józsi bácsi az elmúlt hetekben megütötte élete első komoly, milliós nyereményét a Tippmixen” – mesélte a férfi egyik ismerőse. „Nagyon örültünk neki, mert tisztességesen végigdolgozta az életét, de szegényke nehezen jött ki a kis nyugdíjából. Most végre tudott volna venni magának rendes ételt, ruhát, cipőt. Ha valaki, hát ő megérdemelte a mesés nyereményt" – magyarázta az ismerős.

Az idős férfi azonban nem sokáig örülhetett a gazdagságának.

„Krisztián mindig Jóskához járt pénzért, adott is neki, ha tudott, de amikor megtudta, hogy a fiú kábítószerezik, nemet mondott. Éreztük, hogy ennek egyszer tragédia lesz a vége, Krisztián több rendőrségi üggyel a háta mögött már régóta a város rémének számított. Aztán pár hete eljegyezte Violát, azt hittük, hogy egy kicsit összekapja magát. Nem gondoltuk, hogy csak rosszabb lesz a helyzet, és a legnagyobb gaztett még hátravan. Biztosan együtt főzték ki ezt a horrorisztikus tervet" – magyarázta az ismerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán