Létrehozva: 2020.01.23.

Megrázó részletek, ez derült ki a debreceni egyetemista öngyilkosságáról

A 20 éves egyetemista valószínűleg a vizsgák miatti stressz miatt vetett véget életének.

Az egész országot megrázta a hír, hogy szombaton hajnali egykor a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója kivetette magát nyolcadik emeleti kollégiumi szobájának ablakából. A belső feszültség és a teljesítménykényszer állhat a tragédia hátterében.

A 20 éves kollégistát súlyos, életveszélyes sérülésekkel a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházba szállították, ahol megműtötték, de az életét a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.

V. Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén élt, ahol a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott atlétájaként elképesztő sikereket ért el. Egy közleményben az egyesülete úgy fogalmazott, megtört szívvel és mély fájdalommal osztoznak a gyászban a családdal, emlékét örökre megőrzik.

„Ott voltam, amikor Péter tavaly 748 centis ugrással bajnoki ezüstérmes lett. Egy nagy jövő előtt álló, jó felépítésű srác volt. Mély megdöbbenéssel értesültem arról, hogy elhunyt” – mondta a Borsnak Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. „A szövetség osztozik a család gyászában. A ha­láleset pontos részleteit nem ismerem, de én is olvastam arról, mi történhetett. Elgondolkodtató, és rávilágít arra, hogy egy sportolóval is bármikor történhet hasonló. Csak a szűkebb környezete tudhatta, milyen problémai vannak, de nekünk, vezetőknek, edzőknek is mindent meg kell tenni a jövőben, hogy megelőzzük a hasonló eseteket” – tette hozzá Gyulai.

A Debreceni Egyetemen azt beszélik, hogy a labilis személyiségű fiatalember a vizsgaidőszak miatt szorongott, talán ez vezethetett a tragédiához. A Facebookon többen azt írják, hogy egy rossz vizsgaeredmény után hozhatta meg a végzetes döntést, de ezt hivatalosan nem erősítette meg senki.

„Egy életvidám, kedves srác volt. Úgy tudtam, nem volt családi problémájuk. Az utóbbi időben sok érmet nyert országos bajnokságokon, válogatott­viadalokon. Ott is ismertem meg. Szeretett bu­lizni, haverokkal lenni” – mondta a Borsnak megtörten Péter egyik ismerőse.

A kollégium vezetése az érintett családjának minden szükséges segítséget megad, a kollégiumi társaknak a történtek feldolgozására már az eset után, a hétvégén is mentálhigiénés szakembert biztosított. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban