Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.01.

Megrázó részletek derültek ki a ceglédi gyermekgyilkosságról

Halálra verte másfél éves kisfiát Mónika. Most kiderült, mit csinált a végzetes napon.

Rendszeresen bántalmazta másfél éves kisfiát a ceglédi B. Mónika, amiktől a gyerek szédült, fejfájós volt. A végzetesnek bizonyult utolsó ütést pedig Danika nagy erővel kapta – ez derül ki a Budapest Környéki Törvényszék elé került vádiratból, melyet a napokban tettek közzé.

A nő vallomása szerint felidegesítette a kisfiú sírása, a gyerek hisztirohamának nem tudott véget vetni. Danika 2016. október 30-án elhunyt, miután édesanyja a padlóhoz vágta, és most a vádiratból részletesen kiderül, pontosan mi is történt a szörnyű napon, s azt megelőzően.

Mónika és János nehéz körülmények között nevelték gyermekeiket, a nő a napi megélhetési gondok, viták miatt sokszor ideges volt, nem volt türelme a neveléshez. Danika pedig gyakran sírt, a vád szerint kevésbé volt szófogadó, ezért őt Mónika 2016 októberében hetente többször is megütötte.

A kisfiú ezek után szédüléssel, fejfájással járó sérüléseket szenvedett, s olykor bódultnak látszott, amitől még többet sírt, ez pedig anyjában "tovább fokozta a feszültséget". A végzetes nap reggelén Danika sírva ébredt, mire a nő "felkapta a kiskorú gyermeket és a padlóra dobta". A fiú még jobban sírt, "ekkor a vádlott megragadta a ráadott kabátot és nagy erővel a földhöz csapta a sértettet, aki emiatt a fejét a vékony szőnyeggel fedett csempébe ütötte" – olvasható a vádiratban.

Ezek után a kisfiú végleg elvesztette az eszméletét, de a nő megmosdatta. Mivel a gyerek nem tért magához, mentőt hívott, de nem tudták már újraéleszteni. A mentőknek B. Mónika azt mondta, a gyermek "a hisztitől ájult be". A vádirat azt is megjegyzi, hogy a fiút ért korábbi bántalmazásoknak a halál bekövetkezésében nem volt szerepük, vagyis a gyerek vélhetően az utolsó nagy erejű csapás miatt halt meg.

Danika édesapja, János védelmébe vette Mónikát, azt mondta, szerinte mindent megtett a gyerekekért és alapvetően jó anya.

"Tíz éve együtt vagyunk jó­ban-rosszban. Ha voltak is gondjaink, megoldottuk. Mostanában mégis gyűltek a problémák. A munkahelyemet el kellett hagynom önhibámon kívül, ne­héz időszak volt. Móni értesítette a mentőket. Azt mondta, a pici kapott egy hisztirohamot, nagyon hisztis volt, majd elájult" – mondta a tragédia másnapján a Borsnak az édesapa.

B. Mónikát különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel és más bűncselekménnyel is vádolják, csütörtökön áll először bíróság elé a Budapest környéki Törvényszéken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát