Létrehozva: 2019.11.09.

Megrázó részletek a tárnoki gyilkosságról: a nagymama végighallgatta unokája kivégzését

A nagymama végighallgatta, ahogy unokáját kivégzi az élettársa.

Még a helyi zsaruk is meglepetten nézhettek maguk elé, amikor egy tárnoki férfi hajnaltájt azzal kereste őket, hogy jöjjenek, ugyanis meggyilkolta a feleségét. Sajnos a bejelentés nem rossz tréfa volt, a csendes, tárnoki utca egyik takaros laká­sában ugyanis valóban holtan találták az ott élő 38 éves nőt, N. Zsuzsannát.

Fotó: Police.hu

Férje nem menekült, nem próbált szabadulni, felesége holtteste mellett várta meg a rendőröket. A ház környékén még délután is helyszíneltek, nyomozók lepték el az addig nyugodt környéket. A helyiek azóta is sokkos állapotban vannak, döbbent csendben szemlélik a hajdan boldog család házát, ahol Zsuzsa és szerelme éltek.

„Zsuzsika itt született, a férfival már évek óta, nagy boldogságban éltek együtt, mi legalábbis úgy láttuk. Imádták egymást, még a közeli telkükre is kézen fogva mentek füvet nyírni, a férfi is szeretettel nézett Zsuzsira. Egyszerűen fel sem tudjuk fogni, hogy mi vezethetett idáig, egy hangos szót, egy veszekedést sem hallottunk a házuk felől, mindenki kedvelte őket” – mesélte zaklatottan az egyik utcabeli.

A Bors úgy tudja, hogy a pár szomszédságában él a nő édesanyja, míg velük Zsuzsa 90 éves nagymamája lakott.

„Sajnos ő is otthon volt, amikor ez az egész történt. Sejtelmünk sincs, hogy miképp bírja ki ezt a megrázkódtatást, főleg, hogy valószínűleg végig kellett néznie vagy hallgatnia azt, ahogyan meggyilkolják a szeretett unokáját – tették hozzá.

A férfit elvitték a rendőrök, gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség szombaton azt közölte, hogy a férfit őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

mandiner.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant a hetedik emeletre

metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni